retiree 7390179 640

A 6000 fő alatti településeknek szóló program helyi közösségek bevonásával segíti a korai diagnózist, és fontos szerepet játszik a demenciával kapcsolatos ismeretek terjesztésében. A Ne Feledd! Nap memóriaszűrő program keretében a pályázó települések 50 fő memóriaszűrésének megszervezésére kaphatnak támogatást.

A Feledhetetlen Alapítvány a demenciával élők és hozzátartozóik támogatására jött létre. Kiemelt célja a betegség korai felismerése, az érintettek életminőségének javítása, a társadalmi érzékenyítés, valamint a hozzátartozók támogatása. Az alapítvány egyik legfontosabb kezdeményezése az Alzheimer Autó – Ne feledd! Nap elnevezésű szűrőprogramja, amely 2024-ben indult el azzal a céllal, hogy elvigye az ország minél több településére a memóriaszűrést, ezzel segítve a demencia korai felismerését. Eddig 13 településen, 770 fő szűrését végezték el sikeresen a program által.

A pályázat célja egy Ne Feledd! Nap megszervezése, amely 2025 szeptemberében, az Alzheimer-hónap alkalmából kerül lebonyolításra. Az esemény kiemelt céljai közé tartozik; a demencia korai felismerésének elősegítése és az érintettek támogatása, a helyi közösségek bevonásával a társadalom érzékenyítése, illetve a közösségi támogatás erősítése a demenciával élők és hozzátartozóik számára. A program során max. 50 fő memóriaszűrésére kerül sor hozzájárulva a tünetek korai, a háttérben álló betegség időben történő felismeréséhez és a megfelelő ellátás biztosításához.

A programban legfeljebb 6000 lakosú települések vehetnek részt, pályázatot nyújthatnak be önkormányzatok, civil szervezetek, közösségi alapítványok és egyéb, a helyi közösség támogatásával foglalkozó szervezetek.

A sikeres pályázóknak vállalniuk kell a szűrés feltételeinek biztosítását (a szűréshez alkalmas helyszín, segítők, stb.) az alábbi időpontok egyikén: szeptember 5., 6., 12., 13., 26., 27. A nyertes pályázók kötelesek szerződést kötni az alapítvánnyal, amelyben vállalják, hogy a Feledhetetlen Alapítvány által közzétett beszámolóban, publikációban és média megjelenésekben a Ne feledd! Nap kép,- és hanganyaga megjelenjen.

A jelentkezés regisztrációs díjhoz kötött, amely 20.000 Ft és tartalmazza az adminisztrációs és feldolgozási költségeket. Ezen felül szükséges csatolni egy bemutatást a településről és pályázóról, egy motivációs levelet, egy 500 karakteres bemutatást a helyszínről és a programban résztvevő személyekről, illetve a regisztrációs díj befizetésének bizonylatát.

A beadási határidő 2025. április 30. éjfél, a pályázat eredményhirdetése 2025. május 31. napján történik a Feledhetetlen Alapítvány honlapján és közösségi felületein.

A felhívás itt érhető el.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.