A jelenlegi állás szerint úgy tűnik, hogy már csak augusztusban számíthatnak az első határozatokra a tavalyi vidékfejlesztési pályázatok benyújtói.  A határozatok kézbesítése akár októberig is elhúzódhat.  Rendeletmódosítás is elképzelhető a közeljövőben, bizonyos jogcímeknél nagy arányban nem feleltek volna meg a pályázók az egyes rendeletek korábbi, nem életszerű verziójának.  A részleteket hamarosan itt is közzétesszük!

Várhatóan júliustól kezdi meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a vidékfejelsztési pályázatokkal kapcsolatos határozatok kézbesítését.  Július hónapban a négy jogcímre beadott pályázók 80-90%-a meg fogja tudni kapni a határozatát az MVH tervei szerint.

Bővebben...

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal változtatva eddigi gyakorlatán, mostantól 8 naptári nap helyett, 8 munkanap alatt várja a válaszokat a hiánypótlási felszólításokra.  Méltányosságra, igazolási kérlemre nincs lehetőség az eljárásban, a határidő módosítását nem lehet kérni, annak be nem tartása jogvesztéssel jár.
Ahogy azt korábban megírtuk a pályázók különös figyelemmel kell, hogy eljárjanak a helyszíni szemlék során. A mai napig  a helyszíni szemlék 90%-a megtörtént, de érdemes elővenni és átnézni az építész tervezőkkel, pályázatírókkal a jegyzőkönyveket, ha eddig ez még nem történt meg.   Sajnos különösen a szemlék megkezdésekor(április elején), a helyszíni ellenőrök még nem teljesen voltak tisztában a jogcímrendeletekkel és a helyszíni szemle jegyzőkönyvek felépítésével.  Az ilyenkor elkövetett hibákért viszont a pályázó viseli a jogkövetkezményeket, amely adott esteben a pályázat elutasítását is vonhatja maga után, egy szimpla tévedés miatt.  Tévedés lehet pl. ha az ellenőrök elfelejtik behúzni a jogosultságot alátámasztó védettségi státuszt egy épületnél, vagy zöldterület bővítés tervezett, ami pontszámot is jelent az elbíráláskor, de a szemlén ezt nem jelölik be...

Az elutasított pályázat utáni fellebezzés során lehet még ezt tisztázni, de ez semmiképpen nem egy gyors és egyszerű folyamat.

Zajlanak a télen beadott vidékfejlesztési pályázatok helyszíni szemléi.  A pályázók elmondása alapján a helyszíni ellenőrök még nem teljesen vannak tisztában a pályázatokat szabályozó jogcímrendeletekkel, előfordul, hogy a helyszíni szemlén kitöltendő hivatalos űrlapokat közösen próbálják értelmezni a pályázat benyújtójával. Sok a bizonytalanság, és ez nem kis mértékben aggasztja a pályázókat is.  Információink szerint a pályázatok érdemi értékelése még 4 hónap után sem kezdődhetett meg, lévén, hogy az értékelést elősegítő szoftver még nem működik tökéletesen.  A pályázók tűkön ülve várják az eredményeket, a továbbra is sok kihívással küzdő eljárásrend szerint ugyanis idén október 1 és 31. között lehet majd csak költségeket elszámolni.  Ahhoz, hogy érdemi munkálatok kezdődjenek meg még az idén, szükségük van a támogatási határozatokra, szemben ugyanis a szintén EU forrásból finanszírozott ÚMFT pályázatokkal, az ÚMVP pályázatoknál nem kezdhető meg a beruházás a támogatásról szóló határozat kézhezvételéig.

Milyen pályázatok voltak és lesznek idén is elérhetőek?  Kik pályázhattak?  Melyik jogícm volt a legnépszerűbb?

Bővebben...

A 2008 februárjában kiírt pályázat során 1100 buszra nyertek Európai Uniós támogatást a hazai önkormányzatok.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kiírásában jelent meg 2008. februárjában az Európai Uniós pénzeket felhasználó Falugondnoki buszpályázat. Ez az önkormányzati falugondnoki szolgálatok számára volt elérhető, hogy kisbuszokat biztosítsanak a kistérségi közösségeknek. Erre a célra pályázónként maximum 40. 000 Euro állt rendelkezésre, és eddig a határig 100 százalékos finanszírozást tett lehetővé, így nem volt szükség önrészre.

A kiírás óta eltelt egy év alatt közel 1100 sikeres pályázat érkezett be a Minisztériumhoz, és az eddig átadott 350, valamint az átadásra váró plusz 15 busszal a pályázók 31 százaléka döntött a Volkswagen Haszonjárművek mellett, s ezzel az eredménnyel a legkeresettebb márka volt a kiírás során. A Volkswagen Haszonjárművek palettájáról az autók kiválasztásakor 70 százalékban a Transportert választották az önkormányzatok, de sokan a Crafter Kombi, vagy a Crafter busz mellett tették le a voksukat.

Forrás: ma.hu

Zajlanak a télen beadott vidékfejlesztési pályázatok helyszíni szemléi.  A pályázók elmondása alapján a helyszíni ellenőrök még nem teljesen vannak tisztában a pályázatokat szabályozó jogcímrendeletekkel, előfordul, hogy a helyszíni szemlén kitöltendő hivatalos űrlapokat közösen próbálják értelmezni a pályázat benyújtójával. Sok a bizonytalanság, és ez nem kis mértékben aggasztja a pályázókat is.  Információink szerint a pályázatok érdemi értékelése még 4 hónap után sem kezdődhetett meg, lévén, hogy az értékelést elősegítő szoftver még nem működik tökéletesen.  A pályázók tűkön ülve várják az eredményeket, a továbbra is sok kihívással küzdő eljárásrend szerint ugyanis idén október 1 és 31. között lehet majd csak költségeket elszámolni.  Ahhoz, hogy érdemi munkálatok kezdődjenek meg még az idén, szükségük van a támogatási határozatokra, szemben ugyanis a szintén EU forrásból finanszírozott ÚMFT pályázatokkal, az ÚMVP pályázatoknál nem kezdhető meg a beruházás a támogatásról szóló határozat kézhezvételéig.

Milyen pályázatok voltak és lesznek idén is elérhetőek?

Kik pályázhattak?  Melyik jogícm volt a legnépszerűbb?

Hallgassa meg a válaszokat a Gazdasági Rádió híranyagából!

Nyilatkozik: Dr. Badacsonyi Tamás palyazatihirek.eu portált működtető NLC Tanácsadói Csoport Kft. ügyvezetője

{audio}http://www.palyazatihirek.eu/wp-content/uploads/badacsonyi_0115.mp3{/audio}

és Bondor István, főosztályvezető, FVM Agrár - Vidékfejlesztési Főosztály - Pályázati gyorsmérleg - itt

Forrás: gazdasagiradio.hu

A nagyobb beruházásoknál hiába van meg a határozat a támogatásról, sok esetben nem tudja biztosítani a pályázó a jelenlegi gazdasági helyzetben az önrészt. A pályázatok elbírálása különösen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési pályázatoknál indokolatlanul hosszú, a törvényi határidőt nem képes tartani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Vannak olyan jogcímek, ahol közel 8 hónap is eltelik, mire először értesítést kap az ügyfél hiánypótlásról vagy helyszíni szemléről. Ezzel szemben az ÚMFT pályázatoknál a gyorsított eljárásnak köszönhetően akár 2 hónap alatt szerződést és 40 % előleget kapnak a pályázók.

Az elhúzódott döntések piaci körülmények között lehetetlen helyzetbe hozzák a pályázókat. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatoknál általában nem lehet megkezdeni a beruházást az elbírálásig. Azok a pályázók, akik tavaly áprilisban pl. rendelkeztek az önrészel, jó banki lehetőséggel, idén áprilisban már nem biztos, hogy hasonló mozgástérrel rendelkeznek.

Úgy tűnik, hogy sem az Irányító Hatóság (FVM) sem az MVH nem akar, vagy „nem tud” reagálni a gazdasági válság kapcsán előállt helyzet kihívásaira.

Az ÚMFT pályázatoknál jelenleg a beadás másnapján már indítható a megpályázott beruházás.  Bővebben hanganyaggal alább!

Bővebben...


2009. május 15-ig lehet benyújtani a területalapú támogatásokkal kapcsolatos kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Idén először a területalapú támogatást - 15 további támogatással egyetemben - csak elektronikus úton lehet igényelni. Az MVH honlapján elérhető a kitöltő program, és a gazdálkodókat külön honlap, oktatófilm és ügyfélszolgálati kék szám segíti a kérelmek elkészítésében. A gazdálkodók ingyen fordulhatnak segítségért a falugazdászokhoz illetve agrárkamarai tanácsadókhoz is.

Bővebben...

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a II. tengely az agrár-környezetgazdálkodási tevékenységeket öleli fel.  A célprogramokra június 1. és június 30. között lehet benyújtani a támogatási kérelmeket. A támogatási időszak 2009. szeptember 1-jétől 2014. augusztus 31-ig tart.

Bővebben...

Az MVH munkatársai megkezdték 2008. őszén-telén benyújtott vidékfejlesztési pályázatok előzetes helyszíni szemléjét.  Részletesen felmérik a jelenlegi állapotot a fejlesztéssel érintett területeken.  A szemléről részletes jegyzőkönyvet és fotodokumentációt készítenek.  Érdemes a pályázóknak áttanulmányozni a pályázatírókkal a pályázati dokumentációt.  Különösen ügyelni kell arra, hogy félreértés miatt ne minősítsenek olyan tevékenységet megkezdettnek, amely nem is része a pályázatnak, ilyenkor ugyanis a pályázati kérelem automatikusan elutasításra kerül!  a megkezdési korlát nem vonatkozik azokra a tevékenységekre amelyek nem lettek feltüntetve elszámolható költségként a pályázatban.


Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program második fázisának kezdetén, a 2009. évben tervezik a korábban még nem meghirdetett jogcímek elindítását (pl. AKG, Leader, GazdaNet, vetőmagszárítók korszerűsítése, kiskapacitású nyersszesz üzemek, olajsajtolók stb.), valamint a Nemzeti Diverzifikációs Program (cukoripari szerkezetátalakítás) megkezdését.

Bővebben...

A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek (LEADER Akciócsoportok) 2009. január végéig előzetes rangsort állítottak fel a benyújtott projektekről és javaslatokat tettek a támogatásra az értékelést végző MVH felé.

Az MVH, az Európai Bizottság által akkreditált eljárásrend szerint végzi el majd a pályázatok hivatalos értékelését, a LEADER Akciócsoportok javaslatait és előzetes rangsorát figyelembe veszi, az előértékeléseket szükség szerint korrigálja.

Az első hiánypótlási levelek április elején várhatóak.  A benyújtott pályázatok túlnyomó többségénél számítani kell erre.  Az MVH gyakorlata szerint általában 8 (naptári!) napos határidővel szólítja fel a pályázókat a hiányzó adatok, dokumentumok benyújtására, vagy a szükséges javításokra.

A minisztérium szándékai szerint júniusig minden pályázó értesítést kap a pályázatok eredményéről.

Azok a pályázók, aki még az idén szeretnék megvalósítani beruházásukat és építési beruházást terveznek, érdemes mielőbb elindítaniuk a szükséges engedélyeztetéseket.  A közbeszerzési törvény áprilisi változásai okán érdemes még a változások előtt lebonyolítani a közbeszerzési eljárást az arra kötelezetteknél.  (Bővebb tájékoztatás a "Közbeszerzési hírek" kategóriában)
A pályázók köre
A pályázaton részt vehetnek önkormányzatok (települési és kisebbségi önkormányzat / önkormányzati társulás, azonos térségben lévő települések alkalmi társulása stb.), önkormányzatok intézményei, non profit szervezetek, utóbbiak alkalmi társulása, továbbá magánszemélyek, amelyek vagy akik az ÚMVP akcióterületén fekvő településen fentebb részletezett jellegű rendezvényt terveznek megvalósítani.

A pályázat célja

Összhangban az ÚMVP céljaival és intézkedéseivel, ösztönözze:
- a települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatását;
- identitásuk, a kistérségi vagy térségi együttműködés, a közösségi élmény és összetartozás erősítését;
- korábbiakban megvalósított rendezvények sorába illeszkedő vagy új, helyi és kistérségi rendezvények megvalósulását;
- a helyi életminőség javítását, a turizmus fellendítését, valamint
- az ÚMVP széles körű és hiteles, a helyi sajátosságokhoz is illeszkedő bemutatását, megismertetését.

A pályázat tárgya
Pályázni lehet minden, az adott települési önkormányzat, önkormányzati intézmény, non-profit szervezet, magánszemély, települési összefogás által önállóan, illetve több település együttműködésében megvalósítandó hagyományőrző vagy hagyományteremtő, kulturális, zenei, népzenei művészeti, szakmai és szórakoztató rendezvénnyel (pl. fesztiválok, művészeti, gasztronómiai, kulturális napok, falunapok, szemináriumok stb.).
A rendezvények időtartama nincs megkötve, pályázni lehet akár egy, akár többnapos eseménysorozattal. Támogatás csak egy napra, így többnapos rendezvény esetében csak az egyik (a pályázó által kiválasztott) napra nyerhető, azonban a Támogató - egyes kivételes esetekben - a rendezvény fontosságára, a programmal kapcsolatban megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel, külön elbírálás alapján, az esemény több napjára is nyújthat támogatást.

A pályázat időbeli hatálya

Jelen kiírás keretében pályázni csak olyan rendezvénnyel lehet, amely 2009. május 15. és 2009. december 31. között valósul meg.

Az elnyerhető támogatás formája és mértéke

A pályázat keretében (a pályázati felhívás 1. és 2. sz. melléklete) alapján:
- a rendezvény lebonyolításához szükséges technikai eszközök és programelemek igénybevétele, valamint
- a Támogató egyedi döntése alapján a rendezők által tervezett produkciók, maximum 200 000 forint + áfa összeghatárig terjedő, utófinanszírozásban folyósított költségviselése nyerhetőek el.
Egy pályázó több technikai eszközt és többféle programelemet is megjelölhet támogatási igényként, azonban egy-egy pályázó legfeljebb összesen 1500 pont értékű technikai eszközt, programelemet, illetve ezek kombinációját nyerheti. Az elnyerhető pályázati forrás a tervezett rendezvény összköltségének 100 százalékáig terjedhet.

Adminisztratív információk
Benyújtási határidő: 2009. március 10.


Pályázati felhívás
Pályázók köre
Támogatási kérelmet az 5000 fő lakosságszám alatti településeken vagy 100 fő/km2 népsűrűség alatti települések kül- és belterületein (kivéve a budapesti agglomeráció településeit) megvalósuló fejlesztésre, működő vagy induló mikrovállalkozás vagy azok a természetes személyek nyújthatnak be, akik gazdasági szereplőként nem bejegyzett természetes személyek, és vállalják, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként, vagy gazdasági táraság többségi tulajdonú tagjaként nyilvántartásba vetetik magukat.

A támogatás célja
A támogatás célja a vidéki térségekben új mikrovállalkozások létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése.

A támogatott tevékenységek köre
Támogatás vehető igénybe mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatására, a jelenlegi vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó bizonyos meghatározott, gazdaságon kívül végzett tevékenységekre. (eszközbeszerzés, építés, épület-felújítás, -korszerűsítés, kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése)

Pénzügyi feltételek
A támogatás mértéke hátrányos helyzetű területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 65 %-a; egyéb esetben az összes elszámolható kiadás 60%-a. Az ügyfél által igényelhető támogatás legkisebb összege 1200 eurónak megfelelő forintösszeg.

A pályázat benyújtása
A pályázatok benyújtására 2009-ben várhatóan októbertől lesz lehetőség.

A támogatást szabályozó rendelet

25. oldal / 26

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.