A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) forrásából nemsokára olyan programokra lehet majd pályázni, amelyek a vidékfejlesztésben érintett intézmények, szervezetek és települések együttműködését segíti.

Bővebben...

Az eredményesebb működés, gyorsabb pályazti rendszer megvalósítása érdekében átszervezi a vidékfejlesztési tárca a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) működését. Mindezt Fazekas Sándor miniszter jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

Bővebben...

Baranya, Somogy és Tolna megye falusi vendéglátóinak piacra jutását, képzését és szolgáltatási színvonaluk emelését szeretné segíteni a közelmúltban alakult Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter, amelyet tegnap mutattak be Pécsett. Szabó Géza, a klaszter és egyben a Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség elnöke közölte: a szervezet tizenkét taggal alakult, és a régió több mint félezer falusi vendéglátójából 450-el tart kapcsolatot.

A klaszter működésére jövő év novemberéig 42 millió forintot költhetnek, ebből 34 millió forintot európai unós forrásból, pályázati úton nyertek. Az elnök tájékoztatása szerint a klaszter szakmai szervezetei, a velük kapcsolatban álló marketingcégek, rendezvényszervezők és egy utazási iroda közreműködésével szeretnének hozzájárulni a falusi vendéglátó vállalkozók sikeres működéséhez, bevételeik növeléséhez.

Tanácsokat adnak az adózáshoz, a könyveléshez, segítenek a működéshez szükséges képzettségek megszerzésében, a különböző vendégcsalogató attrakciók megszervezésében, a termékfejlesztésben és egyebek mellett a szálláshelyek népszerűsítésében is. Szeretnék, ha a falusi szálláshelyek iránt érdeklődők minél nagyobb számban választanák a dél-dunántúli vendégfogadókat, amelyek gazdag gasztronómiai kínálattal, egyedi termékekkel, azon belül kiváló minőségű borokkal, környékükön pedig számos nemzetiségi fesztivállal, kulturális programmal várják őket.

Emellett minősítési rendszerükkel is ki akarnak tűnni az ország többi régióinak falusi turisztikai szolgáltatói közül. A Dél-Dunántúlon immár 32 minősített ökoporta működik, amelyek közvetlen közelében védett természeti értékeket tekinthetnek meg a vendégek. Terveik szerint fél év múlva egészségporták, egy év múlva pedig gyermekbarát porták is lesznek. Előbbiek illat- és aromaterápiákkal, utóbbiak veszélymentes környezetben, gyerekek szórakoztatását szolgáló élményelemekkel várják a turistákat.

Szabó Géza a falusi turizmus klaszter megalakulását fontosnak nevezte abból a szempontból is, hogy folyamatos növekedést követően 2009-ben csökkent, tavaly pedig stagnált az ágazat vendégforgalma. Rámutatott: országosan összesen mintegy 7500 család foglalkozik falusi vendéglátással. Ők 2008-ban még egymillió vendégéjszakát regisztráltak, ez azonban 2009-ben és 2010-ben 10 százalékkal, 900 ezerre csökkent. A Dél-Dunántúl több mint félezer falusi vendéglátója 2008-ban 100 ezer, tavaly és tavalyelőtt 90 ezer vendégéjszakáról számolt be. A csökkenést a pénzügyi gazdasági válság mellett a falusi turisztikai szolgáltatók adómentességének megszüntetése, valamint a béren kívüli juttatásokban bekövetkezett kedvezőtlen változások okozták – vélte az elnök.

Forrás: Agromonitor.hu, mti.hu

Az Új Széchenyi Terv azokra az életképes elképzelésekre épít, amelyek a gazdaság szereplőitől származnak, hiszen az elmúlt fél évben konzultáció folyt a gazdaság megerősítéséhez szükséges lépésekről – mondta Fazekas Sándor Karcagon, ahol a helyi vállalkozók előtt ismertette a Széchenyi Terv agráriummal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos részleteit. 

Bővebben...

Több mint 95 millió forinttal támogatja a védett természeti területeken, barlangokban és azok felszíni védőövezetén elhagyott hulladék felszámolását a Vidékfejlesztési Minisztérium. A pályázat célja, hogy segítse azokat a programokat, amelyek az elhagyott hulladék felszámolását célozzák és megakadályozzák, hogy a folyamat megismétlődjön. A szaktárca a pályázat segítségével ösztönzi az elkülönített hulladék gyűjtésének bevezetését is, illetve a már kiépített rendszer fejlesztését a Nemzeti Park Igazgatóságok központjaiban, tájegységi irodáiban, ökoturisztikai létesítményekben, bemutatóhelyeken és szálláshelyeken.

Bővebben...

Az UMFT pályázatainál elérhető 25-40% támogatási előleggel szemben az UMVP keretében a 2009. tavaszán néhány hétig volt elérhető 20% előleg.  A területalapú támogatások előlegén kívül hosszú ideje nincsen támogatási előleg ebben a rendszerben.  Mik a kilátások?  Nézze meg videoanyagunkat!

Bővebben...


VINDORNYLAK_016 2010_okt_094

Újra kell értelmezni a magyar életmódot, a magyar életformát, amelynek meg kell teremteni a feltételeit - közölte a vidékfejlesztési miniszter szombaton a zalai Vindornyalakon, Horváth Tihamér érték- és hagyományőrző falusi turisztikai projektjének avatása alkalmából.

Bővebben...

Az új minisztériumi rendelet szerint megváltoznak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályai. A rendeletmódosítás elsődlegesen az uniós támogatási források lehető legteljesebb kihasználását szolgálja. A rendelet december 23-án lépett hatályba.

Bővebben...

A kormány célja, hogy talpra állítsa a vidéket – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Civil Akadémián tartott előadásában. A szaktárcánál egyebek mellett pályázati alapokat különítenek el, hogy azokon a településeken, ahol erre igény van, legyen hétvégén piac.

Bővebben...

A nemzeti össztermék meghatározott részével támogatnák a nemzeti értékek védelmére és megőrzésére létrehozott hungarikum alapot – ismertette az elképzeléseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a témában tartott nyírbogáti fórumot megelőzően az MTI-vel. A parlament hungarikum munkacsoportjának vezetője szerint Magyarország nemzeti kincseinek gondozásával és életben tartásával, valamint védelmével külön foglalkozó törvénytervezet elfogadása előtt még számos egyeztetésre van szükség.

Bővebben...



A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) szervezésében 2010. december 10-én elindult a Magyar Vidékakadémia második rendezvénysorozata.  A nyitó eseményt Budapesten, a Benczúr Hotelben tartották, ahol a helyi termékek kulcsszerepét tárgyaló felszólalások hangzottak el a különböző szakterületeket képviselő előadóktól.

Bővebben...

Mindössze 229 hazai nagygazdaság veszítene mai pozíciójából a 180 ezer regisztrált termelő közül, ha az unió 300 ezer euróban maximálná a gazdaságok éves közvetlen kifizetéseit és 150 euróban határozná meg az egy hektárra eső összeget a 2014-től kezdődő új költségvetési ciklusban – derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) modellszámításaiból.

Bővebben...

Nem zökkenőmentes az elektronikus kérelemkezelés az MVH-nál.  Ahogy arról már többször tudósítottunk a többmilliárdos közbeszerzés útján kiválasztott szállítóval nézeteltérések alakultak ki, a kiépített informatikai rendszer folyamatos toldozásra-foldozásra szorul.  Az MVH büntetőfeljelentést is tett már a közbeszerzési eljárás kapcsán feltételezhető visszásságok kapcsán. Tekintse meg az erről készült videóanyagunkat!

Bővebben...

A 2008., 2009-ben beadott és megvalósítás alatt álló nyertes pályázatok túlnyomó része 2010. második felében és 2011-ben valósul meg, akár három évvel a beadás után.

A pályázatok benyújtásakor csupán engedélyezési szintű tervdokumentációt kell benyújtani. A gyakorlatban a kivitelezés során a legtöbb esetben előre nem látható műszaki változtatásokra kerül sor, melyeket aztán az elszámolás során már nem lehet érvényesíteni. Nézze meg interjúnkat V. Németh Zsolt államtitkárral!

Bővebben...

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elbírálta a Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) keretében benyújtott beruházási támogatási kérelmeket. Az ügyfeleknek a jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 90%-val el kell számolniuk. Emellett a határidők figyelembevételére és betartására is figyelmeztet a hivatal, hosszabbításra nincs lehetőség.

Bővebben...

19. oldal / 26

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.