kiss miklos zsolt 00001

A Vidékfejlesztési Program (VP) több kiírása esetében jelentős a túligénylés a pályázók részéről, a legnagyobb összegre a szarvasmarha-ágazat szereplői nyújtottak be pályázatot - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.

Kis Miklós Zsolt a XX. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás országos agrárfórumán elmondta: a 2014-2020-as, 1300 milliárd forintos program keretében tavasszal a három nagy állattenyésztési ágazat - a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés - számára meghirdetett, 20-20 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség várhatóan nem lesz nyitva két éven át, mivel az első pályázati szakaszban négyszeres volt a túligénylés.

Bővebben...

mezogazdasagi ontozes

Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében döntött a Miniszterelnökség a Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat módosításáról. A hamarosan megjelenő módosulás eredményeként változások várhatóak a pályázati feltételekben, valamint a támogatási kérelmek benyújtása 2016. július 6-a helyett 2016. augusztus 1-től nyílik lehetőség.

Bővebben...

Apátsági templom 8941. számú műemlék 7

Az egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztésére nyílik lehetőség 7,3 milliárd forintos keretösszegig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A pályázaton 200 millió és 1,5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.

Bővebben...

MVH fazekas gyuricza

A Kormány 1312/2016. (VI. 13.) Korm. határozata szerint a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt álló Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2017. január 1-től megszűnik. A kormány határozata szerint az MVH feladatait a Miniszterelnökségnek, a Földművelésügyi Minisztériumnak, az államkincstárnak, és a kormányhivataloknak kell átvenniük 2017. január elsejéig. Az átalakítás hosszú hónapokat is igénybe vehet, ami veszélyeztetheti a támogatások zökkenőmentes kifizetését.

Bővebben...

szenyviz

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „ Egyedi szennyvízkezelés” című (VP6-7.2.1.2-16 kódszámú) pályázat - korábban közzétett - felhívásban foglaltaktól eltérően a támogatási kérelmek benyújtására további 2 hónapot biztosítanak, így az első szakasz zárásának napja 2016. augusztus 15-re módosult.  

Bővebben...

szerbtemplom

Több mint háromszoros igény jelentkezett a Vidékfejlesztési Program településfejlesztési pályázatára, amelyet 2016. május 26-án – a forráskeret kimerülése miatt – függesztett fel az Irányító Hatóság.

Bővebben...

templom1

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) felhívás vonatkozásában a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján, az Irányító Hatóság a támogatás benyújtásának lehetőségét a jelen közlemény honlapon való megjelenését (2016.05.23.) követő harmadik naptól felfüggeszti.  FIGYELEM: a határidő így 2016. május 26. csütörtök 23:59.  A vonatkozó MVH közelemény elérhető itt!

Vidék

Kapkodás, téves rémhírek a  felfüggesztésekről, egymás "spannolása" ez jellemzi a magyar vidéket a legnépszerűbb vidékfejlesztési pályázatok megjelenése kapcsán a palyazatihirek.eu szerkesztőinek tapasztalata alapján.  A kapkodásban a  pályázók a mielőbbi, lehetőleg első napon történő beadásra helyezik a hangsúlyt, a gyakran hiányos, tartalmilag megalapozatlan, és nem előkészített anyagokkal.

A rémhírkeltés ezt mindenben támogatja, mint ahogy az is alapvető és magától értetődő, hogy "kapcsolat" nélkül, nincs értelme próbálkozni.

A Miniszterelnökség észlelve a fentieket alátámasztó folyamatokat közleményt adott ki, melyet az alábbiakban közlünk.

Bővebben...

dreamstime 3424058 kicsi

Május 2-án reggel végre megnyílt a már korábban több alkalommal elhalasztott benyújtási lehetőség a Településképet meghatározó épületek rekonstrukciója....” című (VP-6-7.4.1.1-16) felhívásnál.  Április 27-én ismét több ponton lényeges módosításra került sor a felhívásban, melynek értelmében a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 26,88 milliárd Ft-ra csökkent, és célterületekenkénti bontásban részletezésre került. Bővült az önállóan nem támogatható tevékenységek köre, emellett a felhívás több tekintetben is pontosításra került. A korábbi években ÚMVP támogatott épületek nem lesznek támogathatóak!  

Bővebben...

5512401975 e8e7891e63 b

A 2000 lakos egyenérték alatti települések autonóm és természetközeli szennyvízkezelésének széles körű megvalósítása érdekében döntött a Miniszterelnökség az „Egyedi szennyvízkezelés” című pályázati felhívás módosításáról és a támogatói kérelmek benyújtási határidejének megváltoztatásáról.

Bővebben...

Budapest Obuda Saint Peter and Paul church

Mintegy kétmilliárd forinttal támogatja a kormány 2016-ban az egyházak hitéleti tevékenységét és közösségépítését, valamint az egyházi épített örökség megóvását, megújítását. Ebből az összegből több mint 250 templom újul meg és több mint 300 közösségi program valósul meg Magyarországon és a határon túl.

Bővebben...

videk

A Miniszterelnökség az átláthatóság és az egyszerűség érdekében a Vidékfejlesztési Program pályázatainak üzleti terv dokumentációját módosítja, amely elsősorban az 50 millió forint teljes projektösszeg alatti beruházásokat érint.

Bővebben...

muskatli

Módosítások várhatóak a VP 6.7.4  "Településképet meghatározó épületek felújítása..." és a VP 7.2.1.2 "Egyedi szennyvízkezelés...." felhívásaiban, mely során tisztázásra kerülnek a legtöbb félreértésre okot adó kérdések, valmint módosulhat a beadási lehetőség megnyilásának a dátuma is. Kis szerencsével tehát a pályázók nyugodtan tölthetik a húsvétot családjukkal!

kozut

A Vidékfejlesztési Programban külterületi helyi közutak fejlesztésére, önkormányzati utak kezelésére a kormány áprilisban tervezi megnyitni a forrást 18,4 milliárd forint keretösszeggel, a támogatás várható intenzitása 75-95% lesz és maximum 50 M Ft lesz igényelhető útfelújításra.  10.000 fő alatti települések külterületén lehetséges a fejlsztéseket megvalósítani.

Regisztráljon ingyenes előminősítésünkre és felkészítő tanácsadásunkra alább!

Bővebben...

fisherman

Megjelent a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program éves fejlesztési kerete. Közel 17 milliárd forinttal támogatják ebben az évben a halászati ágazat strukturájának fejlesztését.

Bővebben...

9. oldal / 26

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.