A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közel 300 felhívást, illetve kiemelt projektet tett elérhetővé idén, 840 milliárd forint keretösszeggel. Jelenleg csaknem 1.150 milliárd forint pályázható, a következő hónapokban pedig 400 milliárd forint értékben jelenhetnek meg kiírások. Az NFÜ 2013. március végéig várhatóan az összes felhívást meghirdeti. A teljes időszakban rendelkezésre álló összeg 85%-áról már támogatói döntés született, vagyis ezen források esetében már kiválasztásra kerültek a kedvezményezettek és a megvalósítandó projektek.

2012-ben csaknem 300 pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 840 milliárd forint összegben. A programozási időszak végéhez közeledve értelemszerűen folyamatosan csökken a szabad forrás mennyisége, az elkövetkezendő időszakban nagyságrendileg 400 milliárd forint értékben ír ki pályázatokat az NFÜ. Jövőre az utolsó milliárdokról is döntés születik.
Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi programozási időszakban rendelkezésre álló összeg 85%-a már le van kötve támogatói döntéssel. Ma mintegy 1.150 milliárd forintnyi nyitott forrás áll a gazdasági szereplők rendelkezésére.

Az elért eredményekkel és a hátterükben meghúzódó kemény munkával biztosítja az NFÜ, hogy célba jusson minden forint és egyetlen euró se ragadjon Brüsszelben. Ezt a hatékonyságot szem előtt tartva az intézményrendszer továbbra is megfeszített tempóban dolgozik azon, hogy a rendelkezésre álló teljes keret minél hamarabb elérhető legyen.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség már elkezdte számba venni az esetlegesen visszahulló, nem megvalósítható projekteket. A források folyamatos követése mellett bizonyos tématerületek esetében már tartalék listás nyertesek bevonása is megtörtént, valamint egyes népszerű pályázatoknál keretemelésre is sor került.

Az elmúlt időszakban a Kormány és az NFÜ gyorsító intézkedéseinek köszönhetően elszámolhatóvá vált a projektek költségnövekménye, így befejezhetőek lesznek azok a fejlesztések, amelyek megvalósítása jelentősen megdrágult a korábban meghozott támogatói döntést követően.

Tovább növelte az eredményességet, hogy bizonyos konstrukcióknál a korábbi támogatási intenzitások utólagos növeléséről is döntés született, csökkentve a kedvezményezettek önerő-hozzájárulásának mértékét.

Az NFÜ által támogatott projektek között a helyi közösségek életminőségét javító – például csatorna-, kórház-, vagy kommunális hulladékkezelést célzó – beruházások, valamint országos jelentőségű kiemelt fejlesztések egyaránt szerepeltek. Ez utóbbi döntéseknek köszönhetően kerülhet sor a budai Várbazár régóta várt felújítására, a Várnegyed közlekedésének modernizálására, újul meg teljesen a Zeneakadémia, kezdődik el több turisztikai központ tízmilliárdos nagyságrendű rekonstrukciója, és válik európai minőségűvé a magyarországi úthálózat, illetve vasúti vonalak egy része.

Forrás: nfu.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.