Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010. augusztus 17-én rendezett sajtótájékoztatójának témája az energiagazdálkodást érintő állami és önkormányzati intézkedések, kiemelten az energiaracionalizálást célzó támogatások hatásának ellenőrzése volt. A tájékoztatót Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint dr. Varga Sándor, az ÁSZ főigazgató-helyettese tartotta.

Bővebben...


A Magyar Nemzeti Bank immár harmadik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek nagy segítséget jelenthetnek a pályázatot megnyerő szervezetek számára.

Bővebben...

A földgáz drágulása önmagában is indokolhatja, hogy pályázzanak és termálvizes rendszereket, hőszivattyús technológiákat alkalmazzanak a városok és falvak. Nincs emisszió, a felszínen legfeljebb egy kis szivattyúház   jelzi, hogy  a zöldenergiás lehetőségek közül is a legtisztább - a többnyire két kilométer mélyből felhozott termálvíz - megoldást választotta a felhasználó.

Életbevágó kérdés a szűkös anyagi forrásból gazdálkodó önkormányzatok számára létesítményeik költséghatékony üzemeltetése, és a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználása - hangzott el az önkormányzatok hatékonyabb költséggazdálkodásáról rendezett konferencián.


A kiírás célja 2000 LE alatti települések települési környezetének fejlesztése a közép-magyarországi és a közép-dunántúli régiókban, a korszerű szennyvízkezelési módszerek elterjesztésével, ezáltal a természeti környezetet terhelő szennyezések csökkentése.

Bővebben...


A támogatás célja a települések környezetbiztonságának növelése, környezeti állapotának javítása, az ár- belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése, a felszíni vizeink minőségének biztosítása, a további környezeti káresemények megelőzése.

Bővebben...

A pályázat célja a települések környezetbiztonságának növelése, környezeti állapotának javítása, az ár- belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése, a felszíni vizeink minőségének biztosítása, a további környezeti káresemények megelőzése.

Bővebben...

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) nyilvános pályázatot hirdet a közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásának támogatására

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 100 millió forinttal segíti az illegális hulladéklerakók felszámolását az idén. Az önkormányzatok és non-profit szervezetek számára kiírt pályázat eredményeképpen 200 helyszínen több mint 17.300 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtenek össze és ártalmatlanítanak szakszerűen. A támogatásra 44 önkormányzat és 4 társadalmi szervezet pályázott sikeresen.

Bővebben...

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) 2010. április 27-én negyedszer hirdette meg a „Kerékpárosbarát Település 2010” és „Kerékpárosbarát Munkahely 2010” pályázatokat. A tárcák azon kezdeményezéseket bátorítják, amelyek hozzájárulnak a megfelelő kerékpáros környezet és infrastruktúra kialakításához, valamint a környezettudatos közlekedési kultúra megteremtéséhez.

Bővebben...

Ha az eredmények az első jelzéseknek megfelelően alakulnak, akkor az új kormány erős pozícióban kezdhet hozzá a rég halogatott, kétharmados többséget igénylő reformokhoz is, kezdve akár rögtön az önkormányzati rendszer átalakításán, még az ősszel esedékes helyhatósági választások előtt.

Bővebben...

Elindulhat az on-line, egyablakos önkormányzati közigazgatási szolgáltatások kiépítéséhez szükséges, úgynevezett ASP-központok kiépítése mind a hét magyarországi régióban: 13 pályázó közül került kiválasztásra az a 7, az e-önkormányzati szolgáltatások működtetésében már ma is számottevő tapasztalatokkal rendelkező települési önkormányzat, amely gazdája lehet a regionális központoknak. Miután a települések csatlakoznak a jövő év második felére kiépülő ASP-központokhoz, mintegy 250 önkormányzati hatósági eljárás válik intézhetővé az interneten is.

Ifjúsági információs pontok működtetésére, valamint ifjúsági célú és drogprevenciós programok támogatására jelent meg összesen 1,35 milliárd forintos keretösszegű európai uniós pályázat.

A pályázat keretében elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 20 millió és 80 millió forint között lehet. A támogatás mértéke elérheti a projekt összes elszámolható költségének akár a 100 százalékát is.

Bővebben...

Az NFÜ újra megnyitja a 2008-ban felfüggesztett kerékpárút fejlesztési pályázatot. A konstrukció alapvető célja a hivatásforgalmi és közlekedésbiztonsági célkitűzéseknek megfelelő kerékpáros létesítmények létrehozásának, társfinanszírozása. A fejlesztések hozzájárulnak  a “Térségi elérhetőség javításához” a regionális közúti hálózat-elemeivel párhuzamos kerékpárutak kiépítésével.

Bővebben...

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.