- 2016. február 25., csütörtök - 11:03
A Vidékfejlesztési Program (VP) sok támogatási lehetőséget tartalmaz a borászat számára beruházásokra, technológia fejlesztésekre, innovációra, a pályázatok márciustól folyamatosan jelennek meg - mondta az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerdán Kiskőrösön.
- 2016. február 17., szerda - 13:40
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) újabb gazdákat segítő programot indít, a gazdák és a földművesek munkájának hatékonyabb támogatása érdekében. A programot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ismertette tegnap Baján, egy gazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón. A megreformált Gazdabarát Program során egyszerűsíteni, gyorsítani kívánják az eljárásokat, mindemellett hangsúlyt kívánnak fektetni a szakmai munka fejlesztésére is.
- 2016. február 10., szerda - 10:16
Megjelent a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című pályázat, melynek keretében főállású őstermelők, mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozók, illetve szociális szövetkezetek pályázhatnak akár 4,5 millió forint átalánytámogatásra. A pályázatokat 2016.03.21-től - 2018. 03. 20-ig lehet benyújtani. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 14 milliárd forint.
- 2016. február 8., hétfő - 16:24
2016. február 4-én tették közzé a méhészeti járművek költségeire igénybe vehető 100% vissza nem térítendő támogatásról szóló felhívást. A támogatás méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház üzemben tartásával, és a 2015-ben vásárolt OBU fedélzeti rendszer megvásárlása kapcsán felmerült költségekre igényelhető. A pályázatot 2016. február 15-től 2016. április 15-ig lehet postánbenyújtani.
- 2016. február 3., szerda - 15:10
Egy a hvg.hu-n megjelent mai írás szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a korábbi kritikai megszólalások és a felmerült megszüntetési terv után teljesen nekiment a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak. "Ez a szervezet nem hajlandó a magyar gazdatársadalom támogatására, ezért a megszüntetése meggyőződésem szerint egy fontos dolog" – fogalmazott Lázár János egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon. "Látom, milyen ügyekben tolnak ki a gazdákkal, megalázó, minősíthetetlen eljárás van, a legkisebb hibának is súlyos százezres, milliós következményei vannak. Visszaélnek a hatalmukkal. Itt rendszerváltásra van szükség, amit rövidesen végre kell hajtani.... az MVH nem a magyar gazdák érdekeit védi, hanem az Európai Unió pénzét védi a magyar gazdáktól, ez egészen megdöbbentő, vállalhatatlan. Érdemben kell átalakítani...."
A hír ismét számos kényes kérdést vet fel. Az MVH "reformja" kapcsán az utóbbi 2 évben jelentős és pozitív változások álltak be az ügyintézés színvonalában és az ügyfélközpontúságban, még akkor is ha ez nem egységes, és míg egyes megyék kiemelkedően teljesítenek, mások elmaradt módszerekkel és erősen kritizálható "ügyfélorientáltsággal" működnek, a budapesti, központi háttérről nem is beszélve. A jól teljesítő megyék és a kiemelkedő munkát végző munkatársak minden erőfeszítése ellenére úgy tűnik, hogy a gyengébb munkatársak színvonala az egész szervezetre nézve húzza le a közvélemény benyomását.
A társadalmi támadások és a Lázár János által is megfogalmazott "igény" ellenére, nem biztos, hogy retorzióként a teljes felszámolás a megoldás, ez ugyanis a várt pozitív hatások helyett súlyos következményekkel is járhat. Ha valóban megszüntetésre kerül sor, akkor egy addigra már jól működő, összeszokott csapat kerül majd "szétbontásra" akiknek esélye sem lesz élvezni azt az eljárási szabadságot, melyet az évek óta ügyfelek által is kívánt és követelt, "Ket." (A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény) alóli kikerülés hozott meg. Pedig ebben a ciklusban lenne igazán esélye a hivatalnak, hogy megmutassa mit ért a valódi ügyfélközpontú eljárásrenden és hogy tudja azt működtetni a Ket. rugalmatlan megkötései nélkül.
2017 elejére pályázati "nagyüzem" várható, sokan már a támogatott projeketjeik megvalósítási szakaszában lesznek. Ha a kormány valóban ekkora időzíti a kifizetéseket lebonyolító hivatal megszűntetését, akkor akarva akaratlanul, de felmerül a kérdés vajon lesz e késés a kifizetésekben? (Információk szerint egy új szervezet felállítása és brüsszeli akkreditációja nagyjából 1,5 éves folyamat.)
Forrás: hvg.hu, palyazatihirek.eu
- 2016. február 2., kedd - 15:55
Az elmúlt napokban összesen 6 uniós pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, ezek összértéke meghaladja a 87 milliárd forintot - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
- 2016. február 1., hétfő - 14:50
A mai napon a Vidékfejlesztési Program keretein belül 4 újabb pályázati felhívás jelent meg, összesen 66,5 milliárd forint keretösszeggel. A pályázatok melyek a kertészet korszerűsítésére irányulnak március első felétől lesznek majd benyújthatók.
A tervezést, árajánlatkéréseket már most érdemes megkezdeni!
- 2016. február 1., hétfő - 13:38
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kertészet korszerűsítése – gombaházak - hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak - hűtőházak korszerűsítése” című (VP2-4.1.3.4-16 kódszámú) felhívás. A rendelkezésre álló keretösszeg 22 milliárd forint melyből a mezőgazdasági termelők egyéni projekt esetén maximum 500 millió forintot, kollektív projekt esetén maximum 1 millárd forintot tudnak igényelni.
- 2016. február 1., hétfő - 13:22
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése” című (VP2-4.1.3.3-16 kódszámú) felhívás. A rendelkezésre álló keretösszeg 3 milliárd forint, melyből a mezőgazdasági termelők egyéni projekt esetén maximum 50 millió forintot, kollektív projekt esetén maximum 100 millió forintot tudnak igényelni.
- 2016. február 1., hétfő - 12:54
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16 kódszámú) pályázati kiírás. Főállású őstermelők, mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozók, illetve szociális szövetkezetek pályázhatnak akár 4,5 millió forint átalánytámogatásra. A rendelkezésre álló keretösszeg 14 milliárd forint.
- 2016. február 1., hétfő - 9:50
A mai napon közzétették a "VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével" című pályázati felhívást. 19 milliárd forint, egy összegben kerül megnyitásra, melyből a mezőgazdasági termelők egyéni projekt esetén maximum 75 millió forintot, kollektív projekt esetén maximum 150 millió forintot tudnak igényelni.
- 2016. február 1., hétfő - 9:50
A mai napon közzétették a "VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével" című pályázati felhívást. 19 milliárd forint, egy összegben kerül megnyitásra, melyből a mezőgazdasági termelők egyéni projekt esetén maximum 75 millió forintot, kollektív projekt esetén maximum 150 millió forintot tudnak igényelni.
- 2016. január 31., vasárnap - 22:18
Az Echo Tv Mélymagyar című műsorának vendége volt Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke, 2016. január 29-én. Rekordösszeget, mintegy 800 milliárd forintot fizettek ki az előző uniós fejlesztési ciklus lezárásának évében, 2015-ben a magyar gazdálkodóknak, a kifizetések lezárultak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke szerint egyszerűsödik a területalapú támogatások és az ellenőrzések rendszere is.
Szó esik az MVH reformjáról, a várható új támogatásokról és a múlt heti a Hivatalt is érintő korrupciós ügyről, mely során két év letöltendő börtönbüntetést kapott egy ügyintéző 250.000 Ft kenőpénz elfogadása miatt. Ennek kapcsán párhuzamba kerül a "Hagyó-per" is, ahol 140 milliós nagyságrendben állt meg a hűtlen kezelés vádja, az ítélet: 2 év felfüggesztett börtönbüntetés lett, azzal a nyilvánvaló laikus következetéssel, hogy lopni csak nagyban érdemes. (a beszélgetésben 34:24-nél)
- 2016. január 27., szerda - 16:41
Tavaly a gazdálkodók több mint 100 milliárd forintért vásároltak mezőgazdasági gépeket - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten a Hungexpo vásárközpontban, az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow megnyitóján.
- 2016. január 25., hétfő - 12:42
Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatója lapján a VS.hu közölt cikket, mely szerint a bemutatott tervezet szerint számos állami intézmény szűnhet meg idén júliustól jogutód nélkül vagy jogutóddal.
A lista összeállítására Lázár János kapott megbízást a kormánytól. A következő napokban tárgyalások indulnak a Miniszterelnökség és a minisztériumok között, hogy az intézményeket hogyan lehet a tárcákba visszaolvasztani. A végső döntés februárban születik meg. A Miniszterelnökség azt javasolja, hogy a fenntartó minisztérium lássa el a megszűnő intézmény feladatát. A hivatalok dolgozóit Lázár a sajtótájékoztatón bürokratáknak nevezte.
Ha a kormány elfogadja Lázár János tervezetét, akkor tizenhárom állami intézmény szűnhet meg jogutód nélkül, további hatvan pedig jogutóddal, vagyis ennyi olvadhat bele a fenntartó minisztériumba - írja a VS.hu a miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatójára hivatkozva. A megszűnés nem jelenti az adott feladat megszűnését. A döntés közel 50 ezer embert érint, így elbocsátások is várhatóak - olvasható az oldalon. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2017. január 1-től szűnne meg jogutóddal.
A hír számos kényes kérdést vet fel. Az MVH "reformja" kapcsán az utóbbi 2 évben jelentős és pozitív változások álltak be az ügyintézés színvonalában és az ügyfélközpontúságban. Ha valóban megszüntetésre kerül sor, akkor egy addigra már jól működő, összeszokott csapat kerül majd "szétbontásra" akiknek esélye sem lesz élvezni azt az eljárási szabadságot, melyet az évek óta ügyfelek által is kívánt és követelt, "Ket." (A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény) alóli kikerülés hozott meg. Pedig ebben a ciklusban lenne igazán esélye a hivatalnak, hogy megmutassa mit ért a valódi ügyfélközpontú eljárásrenden és hogy tudja azt működtetni a Ket. rugalmatlan megkötései nélkül.
2017 elejére pályázati "nagyüzem" várható, sokan már a támogatott projeketjeik megvalósítási szakaszában lesznek. Ha a kormány valóban ekkora időzíti a kifizetéseket lebonyolító hivatal megszűntetését, akkor akarva akaratlanul, de felmerül a kérdés vajon lesz a késés a kifizetésekben? Hasonló jelentőségű megszüntetésre volt már több példa az emúlt években: így pl. az akkori MVH-hoz képest nagyságrendekkel ügyfélbarátibb MAG Zrt. 2014-ben szűnt meg, szerepét a Nemzetgazdasági Minisztérium vette át. Hozzá kell tenni, az átállás kapcsán a MAG Zrt. ügyfeleinél nem volt tapasztalható jelentősebb késés, fennakadás 2014-ben. Mivel a csütörtöki hírben tervezetről van szó, így végleges következtetésket mindezekből levonni még nem lehet, a döntés feburárban várható.