- 2017. január 1., vasárnap - 11:36
A Vidékfejlesztési Program keretein belül megjelent a VP4-4.4.2.1-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: létesítmények kialakítása, fejlesztése című pályázati felhívás, mely 90%-os akár 810.000 eurónak megfelelő forintösszegű támogatást nyújthat aktív mezőgazdasági termelők részére. A támogatásból területi vízvisszatartást szolgáló vízi létesítmények kialakítása, fejlesztése a mélyfekvésű, vízvisszatartásra alkalmas területeken és erózió elleni védelmet biztosító létesítmények kialakítása, fejlesztése lehetséges. A támogatási kérelem benyújtására 2017. február 22-től 2017. március 22-ig van lehetőség.
Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével tud jelentkezni!
- 2016. december 7., szerda - 1:17
A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Viski József, az MVH elnöke elmondta: jól áll a hivatal átalakítása, integrálása. Az MVH október derekán került át a földművelésügyi tárcától a Miniszterelnökséghez. A december végén megszűnő MVH központi szervezete a Magyar Államkincstárba tagozódik, a megyei kirendeltségek pedig a megyei kormányhivatalokba. Létszámleépítés nem lesz. A szükséges jogszabályi előkészületeket megtették a december elsejei céldátumig.
Az államkincstár látja majd el a kifizető ügynökségi feladatokat. A végleges akkreditáció megszerzése jövő októberben várható, ám a feltételes akkreditációval januártól már zökkenőmentesen működhetnek. Az uniós előírások szerinti folyamatot a KPMG ellenőrzi akkreditációs szervként, az akkreditációt a Miniszterelnökség adja ki. Az MVH elnöke bízik abban, hogy az integrációból semmit sem éreznek meg a gazdák, ugyanúgy felkereshetik ugyanis az ügyfélszolgálatokat, mint eddig, a szakemberek ezután is segítik a munkájukat.
Forrás: Magyar Hírlap
- 2016. december 4., vasárnap - 23:10
A fiatal gazdák részére hamarosan induló pályázathoz kapcsolódva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Fiatal Gazda pályázati tájékoztató – Hogyan kezdjünk neki az üzleti terv készítésének?” elnevezésű fórumsorozatot tart, amelynek előadásait öt vidéki városban rendezi meg. Az eseményekre elsősorban a 41 év alatti fiatal gazdálkodókat várják.
- 2016. október 27., csütörtök - 10:01
Közel háromszoros volt a túligénylés a Vidékfejlesztési Program trágyatárolók építését támogató, mintegy 5,6 milliárd forint keretösszegű pályázata esetében. A Miniszterelnökség döntésének köszönhetően végül 281 projekt részesülhet a közel 6 milliárd forint összegű támogatásból.
- 2016. október 9., vasárnap - 16:23
A Miniszterelnökség közleménye szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) jogutódlással történő megszüntetése miatt nem kerül veszélybe az agrártámogatások jövő évi kifizetése. Az illetékes tárcák az Európai Bizottsággal közösen hatékonyan dolgoznak azért, hogy az átszervezés minél rövidebb idő alatt, zökkenőmentesen megtörténjen. Az elkövetkező időszakban 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás segíti a magyar gazdálkodókat.
- 2016. augusztus 1., hétfő - 16:20
Mától lehet jelentkezni a módosult Vidékfejlesztési Programban a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázatra. A Miniszterelnökség korábban közölte: a módosítás eredményeként lehetővé válik például a 12 évesnél idősebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztése, változnak a meliorált utak kialakításával kapcsolatos feltételek, egyszerűbbé válnak az engedélyezési eljárásra vonatkozó előírások.
- 2016. július 20., szerda - 11:28
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, Széchenyi 2020 keretében megjelent „Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.3-16 kódszámú), „Sertéstartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.5-16 kódszámú), és „Baromfitartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.2-16 kódszámú) felhívások a keretösszeg kimerülése miatt a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége a mai napot követő harmadik naptól, július 23. éjféltől felfüggesztésre kerülnek.
- 2016. július 11., hétfő - 16:43
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével” című (VP2-4.1.3.2.-16 kódszámú) felhívás.
- 2016. június 21., kedd - 14:10
A mai napon megjelent a 'Borászat termékfejlesztésének és erőforrás hatékonyságának támogatása' című VP3-4.2.2-16 kódszámú pályázati konstrukció. A maximálisan igényelhető támogatás maximum 200 millió forint, a támogatási intenzitás 50%-os. A támogatási kérelmek benyújtására a 2016. szeptember 12. napjától van lehetőség. Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni!
- 2016. június 20., hétfő - 9:10
Két új pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési programban 4,5 milliárd forint értékben, a pénzből elsősorban az éghajlatváltozással összefüggő problémák kezelését, a belföldi vizek mennyiségi és minőségi védelmét, valamint a biodiverzitás megőrzését támogatják - közölte a Miniszterelnökség.
- 2016. június 10., péntek - 10:51
Az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási ciklusát követően a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellenőrizte a beadott támogatási kérelmeket. A vizsgálatok eredményeként a feltárt hiábákat, valamint az esetleges hiányokat jelzik a termelőknek, akik 2016. június 27. napjáig szankciómentesen javíthatják a kérelmükben foglaltakat, illetve pótolhatják a hiányzó dokumentumokat.
- 2016. június 6., hétfő - 9:47
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése” című (VP2-4.1.2-16 kódszámú) felhívás. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg fókuszterületi megosztás szerint 19,68 Mrd Ft. A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket egyéni projekt esetén maximum 100 millió Ft, kollektív projekt esetén maximum 300 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a rendelkezésre álló forrás erejéig. Ingyenes előminősítés szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlapon lehet jelentkezni.
- 2016. június 2., csütörtök - 9:18
Nagy István földművelésügyi miniszter-helyettes a vidékfejlesztési program keretében nyújtott állatjóléti támogatásokról egyeztetett Tugomir Majdak horvát mezőgazdasági miniszter- helyettessel.
- 2016. május 17., kedd - 8:59
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) péntek délután tette közzé, hogy az Európai Unió jóváhagyta az egységes kérelmek beadási határidejének meghosszabbítását, így várhatóan május 23-ig lehet szankciómentesen benyújtani a mezőgazdasági támogatások iránti igényeket. A határidő meghosszabbítását, továbbá az egységes kérelmekhez kapcsolódó egyéb határidőket rögzítő szabályok megjelenése a napokban várható.
- 2016. május 9., hétfő - 13:16
Indul az idei tanyafejlesztési program, amelyre 720 millió forint jut - jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Továbbá a Földművelésügyi Minisztérium a Tanyafejlesztési Programról, a pályázással kapcsolatos információkról 2016. május 17-én a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében Tanyaindító konferenciát rendez.