Warning: strpos(): Empty needle in /chroot/home/palyazat/palyazatihirek.eu/html/libraries/mavik/thumb/generator.php on line 657

A konstrukció általános célja a kisebb környezeti terheléssel járó megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, ezen belül növelni a megújuló energiaforrásokon alapuló hő- és villamosenergia szerepét az összenergia felhasználáson belül és ezen keresztül csökkenteni a széndioxid kibocsátást.

Bővebben...

A megújuló energiával kapcsolatos beruházásokhoz szükséges, meglehetősen összetett engedélyezési eljárásokat mutatja be az Energia Klub hiánypótló, ingyenesen letölthető tanulmánya, amely a több évig húzódó eljárásoktól a hiányos anyagokkal jelentkező kérelmezőkig több fontos pontot is érint. A tanulmány technológiánként ismerteti a beszerzendő engedélyeket, szerződéseket és hozzájárulásokat, ezek egymásra épülését, az ezeket meghatározó jogszabályokat, a folyamatok időigényét, valamint a technológiánkénti sajátosságokat.

A magyar kormány kezdeményezi az Európai Uniónak benyújtandó 2020-ig tartó Nemzeti Megújuló energia Cselekvési Terv leadási határidejének módosítását, és ezzel párhuzamosan a szakma, az önkormányzatok és a civilszervezetek részvételével széleskörű konzultációt indít a tervezetről - jelentette be Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára az egyeztetés sorozat első állomásán, Budapesten, a „Megújuló energiaforrások Magyarországon" című konferencián.

Bővebben...

Ausztria lehet az első olyan uniós ország, amely áramellátását teljes egészében megújuló energiaforrásból fedezi. Egy, a megújuló energiával kereskedő szövetségek által rendezett konferencia eredménye szerint, teljességgel reális kilátás az, hogy 2020-ra Ausztria áramellátásának 100 százaléka tiszta forrásból származik majd.

A 2009.12.15-én meghirdetett Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogramra beérkezett pályázatok támogatási igénye lefedi a jelenleg rendelkezésre álló 2 Mrd Ft-os keretösszeget. Erre való tekintettel a pályázati útmutatóban foglaltak alapján az Alprogram 2010. június 16-án 24 órakor lezárásra került.


Forrás: energiakozpont.hu

A pályázati felhívás keretében olyan jogalanyok (állami és/vagy magánszervezetek, szereplők és intézmények) nyújthatnak be pályázatot, amelyeket az Európai Unió tagállamainak valamelyikében jegyeztek be. A pályázók természetvédelem és biodiverzitás, környezetvédelmi politika és irányítás valamint információ és kommunikáció területén nyújthatnak be támogatási kérelmet.

Bővebben...


16 ezer hűtőt és mosógépet cserélhetnek energiatakarékosra a rászorulók

Hatalmas érdeklődés kísérte a zöldtárca által meghirdetett Klímabarát Háztartás Programot: egy hónap alatt több mint egymilliárd forint értékű energiatakarékos háztartási gépre pályáztak az időskorúakat, nagycsaládosokat, a fogyatékkal élőket és a regisztrált munkanélkülieket segítő alapítványok és egyesületek. A program sikerét jelzi, hogy a rászorulók eddig több mint 16 ezer háztartás energiafaló hűtő- és mosógép klímabarát cseréjére nyújtottak be pályázatot. A Klímabarát Háztartás Program egyszerre szolgál klímavédelmi, szociális és gazdaságélénkítő célokat.

Bővebben...

Átlagosan 42 hónap, hogy Európában építési engedélyt adjanak ki egy szélerőműre. Olaszország Belgium és az Egyesült Királyság a leggyorsabbak, Spanyolország és Portugália, pedig a leglassabbak között szerepel. Ezeket a tényeket egy, az Európai Szélenergia Szervezet által koordinált és az EU által finanszírozott kutatás a Wind Barrier (Szélgát) keretében hozták nyilvánosságra .


A szélenergia részesedése eléri az 50%-ot 2050-re Európa elektromos energia termelésében – hangzott el a szélenergia ipar kulcsemberei részéről Európa legnagyobb szélenergia konferenciáján és vásárán. A terv a varsói Szélenergia Konferencia és Vásár (EWEC 2010) kezdőnapján, kedden került a nyilvánosság elé.

Bővebben...

Ha a választóktól felhatalmazást kap a Fidesz, az új polgári kormány 500 milliárd forintos energiahatékonysági programot hirdet, amellyel négy év alatt egymillió otthon és középület energiahatékony felújítása történhet meg - közölte Matolcsy György, a korábbi Fidesz-kormány gazdasági minisztere szerdán, egy Nagykanizsán tartott sajtóbeszélgetésen.

Bővebben...

22. oldal / 27

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.