ET

Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Bővebben...

Az Európai Bizottság február közepén elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetésével elkészült mindkét magyar Operatív Programot. Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) és a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) összesen több mint 2000 milliárd forint uniós támogatás nyerhető el 2014 és 2020 között.

 

Bővebben...

Csak a lakás tulajdoni lapján szereplő, magyar adószámmal rendelkező magánszemély indulhat azon a pályázaton, amelyet hétfőn késő délután hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és amelyhez többek között a kivitelezővel kötött, tételes költségtervet tartalmazó szerződést és a kevesebb szén-dioxid kibocsátást alátámasztó energetikai tanúsítást is csatolni kell. A sok utánajárás miatt érdemes gyorsan nekikezdeni a pályázat elkészítésének, hiszen az október 22-től megnyíló 1 milliárd forintos pályázati "ablakot" bármikor bezárhatják, amint a nem túl nagy keretösszeg kimerül.

Bővebben a Portfolio.hu-n

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv keretében megjelent “Helyi hő, és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című (KEOP-2012-4.10.0/A kódszámú) és a „Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című (KEOP-2012-4.10.0/B kódszámú) konstrukciókat 2013. február 28. napjával határozatlan időre felfüggeszti. A 2013. február 27. szerda 24 óráig postára adott, illetve a 2013. február 27-én a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán személyesen benyújtott pályázatok még érkeztetésre kerülnek.

Bővebben...

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv keretében megjelent "Megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés" című (KEOP-2012-4.10.0/C kódszámú) pályázati felhívást, 2013. február 18-i hatállyal felfüggeszti. A 2013. február 20., szerda 24 óráig postára adott pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elbírálja, a bírálat eredményéről a döntést követően a pályázókat tájékoztatja.

A postai bélyegző szerint 2013. február 18-án és azt követően postára adott, illetve 2013. február 19-én és azt követően a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán személyesen benyújtott pályázatok közül, a pályázati felhívásban meghatározott értékelési szempontok alapján, a minimális támogatási ponthatárt elérő vagy azt meghaladó pályázatok rangsorolása alapján kerülnek kiválasztásra a támogatott projektek, a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Forrás: NFÜ

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a tavaly év végi sikeres kvótaértékesítéseknek köszönhetően 4,56 milliárd forintos keretet biztosít újabb támogatások megítéléséhez a Zöld Beruházási Rendszer lezárt Panel II. pályázatán. A többletforrásból a korábban benyújtott, de miniszteri döntéssel még nem rendelkező pályázatok kaphatnak hozzájárulást panellakások felújításához, energetikai korszerűsítéséhez.

Bővebben...

A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését és támogatni az épületek energia-felhasználásához és/vagy gazdasági-termelési technológiákhoz kapcsolódó napkollektoros rendszerek, napelemes rendszerek, illetve szilárd biomassza (apríték, pellet, faelgázosító) kazánok kiépítését. Ebben a konstrukcióban kizárólag a kisebb összegű (1-50 millió forinttámogatási igényű) megújuló energia alapú beruházások támogathatóak.

Bővebben...

A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. Pályázat nyújtható be meglévő rendszerek energiaforrás-váltására, többlet energiaigény kielégítésére, termelési folyamatokhoz kapcsolódó fejlesztésekhez egyaránt. Jelen felhívásra alapvetően a nagyobb támogatási igényű pályázatokat várják, ugyanis az 50 millió forint és az alatti támogatási igényű pályázatok esetében a KEOP-2012-4.10.0/A pályázati kiírás egy könnyített, (automatikus) eljárás keretében nyújt támogatást bizonyos, ezen felhívásban is támogatható tevékenységekre vonatkozóan.

Bővebben...

Megjelent a megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés című kiírás (KEOP-2012-4.10.0/C) A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. Pályázat nyújtható be meglévő rendszerek energiaforrás-váltására, többlet energiaigény kielégítésére, termelési folyamatokhoz kapcsolódó fejlesztésekhez egyaránt. 

Bővebben...

Mintegy harminc államban megtalálható már és a tendencia szerint, hamarosan az egész világon elterjed a megújuló energia felhasználásával működő hulladékgyűjtő-tömörítő.

Bővebben...

10. oldal / 27

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.