holloko 1651159 640

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, kerékpárutak, hidak építésére és felújítására, egyházi közösségi terek fejlesztésére, valamint egyházi közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és egyházi közösségszervező bértámogatására nyújthatják be pályázataikat mától az ötezer fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok és társulások, illetve az egyházközségek.

 

A Magyar Falu Program három pályázati kiírására összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány. Támogatást igényelhetnek az önkormányzatok a tulajdonukban lévő belterületi és külterületi utak, hidak, kerékpárforgalmi létesítmények építésére és felújítására, valamint a Magyar Állam tulajdonában lévő belterületi kerékpárforgalmi létesítmények felújítására. A rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint, a maximálisan igényelhető támogatási összeg pedig 40 millió forint. A történelmi egyházak számára közzétett felhívás már meglévő, illetve új közösségi terek fejlesztésére, közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújt lehetőséget összesen 3 milliárd forint összegben. Közösségi tér kialakítása esetén 25 millió, foglalkoztatási és eszközbeszerzési támogatás esetén pedig 5 millió forint az igényelhető támogatási összeg felső határa.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség, 2021. április 30 - ig. A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.

A Magyar Falu Programon keresztül nyújtott támogatásoknak köszönhetően fokozatosan javulnak a kistelepülésen élők életkörülményei, közel 900 településen pedig növekedésnek indult a lakosság száma. A program harmadik éve tartó költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

Forrás: kormany.hu

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.