falusivarsany 800x530 kicsi

Akár 1,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatás igényelhető a Népi Építészeti Programhoz kapcsolódó szakmai előkészítésre. A kérelmek benyújtására február 20-ig van lehetőség. 

A népi építészeti emlékek és a műemléki értékeket képviselő vidéki épített örökség megóvása és fenntartása fontos célkitűzését jelenti a pályázatnak. 

A támogatás igénybevételére kérelmet nyújthatnak be a védelem alatt álló népi építészeti emlékek természetes és jogi személy tulajdonosai, vagyonkezelői és használói. A pályázható épületek közé tartozik a népi építészeti emlék, egyedi védelem alatt álló épített örökségi elem, illetve jogszabállyal védetté nyilvánított ingatlanok együttese.

A támogatás igénybe vehető megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk, kutatások elkészítésére, amelyek a védelem alatt álló egyedi(műemlék, nyilvántartott műemléki érték és helyi védelem) elemei.

Kérelmenként a vissza nem térítendő támogatás összege minimum 500 ezer forinttól maximum 1,5 millió forintig terjedhet. A támogatás mértéke természetes személyek esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, önkormányzatok és szervezetek esetén legfeljebb 50%-a.

A támogatási kérelmek benyújtására 2020. február 20-ig van lehetőség.

A pályázati felhívás itt érhető el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.