holloko 1651159 960 720 kicsi

Magyarország Kormánya 2019-ben folytatja a 2017. évben életre hívott Népi Építészeti Programot, amelyet ettől az évtől a Teleki László Alapítvány kezel.  A program keretében olyan természetes és jogi személyek igényelhetnek támogatást, amelyek országos, vagy helyi védettségű épülettel rendelkeznek. A Támogatási Kérelmek benyújtásának felülete június 24-én nyílik meg, ahol minimum 500 ezer, maximum 20 millió forint pályázható.

A Népi Építészeti Program azért is jelentős, mert az elmúlt évek megmutatták, milyen fontos, hogy kézzelfoghatóan tudjuk bizonyítani és megmutatni több mint ezeréves Kárpát-medencei jelenlétünket. A népi örökség épített emlékei a legsérülékenyebbek közé tartoznak, megóvásuk, megújításuk elsődleges fontosságú az ezredfordulón. A 21. századba átvihető örökségelemek a magyar nemzet identitásának meghatározó elemei maradhatnak így, a személyes és közösségi kép formálását is adhatják.

A program célja a felújítások - veszélyelhárítás, állagmegóvás, részleges vagy teljes helyreállítás - támogatása mellett a hagyományos építési technológiák fenntartása, a mesterségbeli tudás átörökítése is egyben, és kiemelten fontos, hogy a felújítások hagyományos szerkezetek - fa nyílászárók, korhű tetőfedések, burkolások stb. - alkalmazásával valósuljanak meg. 

A népi építészeti emlékek helyreállításához igényelhető támogatásra kérelmet nyújthatnak be a védelem alatt álló népi építészeti emlékek természetes és jogi személy tulajdonosai, vagyonkezelői, használói. Egy védelem alatt álló épített örökségi elemre ingatlanonként csak egy Támogatási Kérelem nyújtható be.

Az odaítélhető vissza nem terítendő támogatás összege kérelmenként minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft. A támogatás mértéke természetes személyek esetén a beruházás megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, önkormányzatok és szervezetek esetén legfeljebb 50%-a, viszont a kedvezményezett járások besorolásáról szóló korm. rendelet szerinti hátrányos helyzetű kistérségekben található, 2000 fő alatti lakossággal rendelkező települések esetén az önkormányzatok támogatási mértéke a felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a.

A Támogatási Kérelmeket várhatóan a Felhívás közzétételét (2019.06.24) követően, 30 napon belül lehet majd benyújtani.  A kérelmek benyújtási határideje a végleges Felhívásban kerül majd meghatározásra.

Bővebb információ

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.