window 1821528 960 720

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) - a tavalyi népszerű felhívás után - idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére. A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni. Célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a tanyán való lét- és gazdálkodási formát még vonzóbbá tegyük a XXI. század embere számára és ráirányítsuk a lakosság - ezen belül is elsősorban a fiatalok figyelmét – arra, hogy a tanyasi létforma választása valós alternatíva mai világunkban is - fogalmazott Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár egy tanyás témában tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. 

„Az Év Tanyagazdasága” felhíváson belül elsősorban olyan tanyagazdák jelentkezését várják, akik a hagyományos-körforgásos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt és gazdaságukban elsősorban őshonos és tájegységre jellemző állat- és növényfajokat használnak. Az Év Hagyományőrző Tanyája kategória díjazásánál főként az eredeti tanyai jelleg megőrzése, a hagyományok gyakorlatban történő megélése, míg az idén először meghirdetett Az Év Határon Túli Tanyája felhívás esetében a tájba, természeti környezetbe illeszkedő tanyakép megléte, a környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazása, illetve az őshonos növény- és állatfajok gazdaságban történő használata lesznek a kiemelt értékelési szempontok. Ezek mellett idén is odaítélik az Év Tanyája Közönségdíjat, melyre voksolni a későbbiekben meghirdetett internetes oldalon lehet.

A pályázatokra a mai naptól kezdődően egészen július 31-ig lehet jelentkezni kizárólag elektronikus úton az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Erre a címre várjuk a pályázók pályázattal kapcsolatos kérdéseit is.

Ezentúl a helyettes államtitkár bemutatta „A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési Program” című kiadványt is, amely mindenki számára jó példaként szolgáló településfejlesztési projekteket és tanyagazdaságokat mutat be. A Tanyafejlesztési Program immár az egész Alföldre kiterjed; a Program által 2011-2016 között mintegy 1700 nyertes pályázó jutott több mint 8 milliárd forint támogatáshoz. A kormányzat szándéka szerint a Tanyafejlesztési Program folytatódik, hiszen létjogosultsága a hazai vidékfejlesztési politikában vitathatatlan – emelte ki Szakáli István Loránd.

A bemutatott tanyakiadvány és „Az Év Tanyája 2018” pályázati felhívás itt érhető el.

Forrás: kormany.hu

 

 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.