claas 2147239 960 720

A vidékfejlesztési források keretének közel 85 százalékát már lekötötték a nyertes pályázatok a Magyar Idők és az Agrotrend értesülései szerint. Az elbírálás folyamatos, így ez az arány a 2018 elején tovább emelkedik majd. Az úgynevezett maradványpénzeket pedig újra meghirdeti a Miniszterelnökség, így az év elején energiahatékonysági beruházásokra és borszőlő-telepítésre is kérhetnek támogatást a gazdálkodók

Teljesült a Miniszterelnökség korábban kitűzött célja, amely szerint az év végére a Vidékfejlesztési programban (VP) lekötött összeg elérte a keret 85 százalékát, ami több mint 1120 milliárd forintos kötelezettségvállalást jelent. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Időknek elmondta: mára egyértelműen látszik, hogy sikerült felgyorsítani az elbírálásokat. A program pályázatainál eddig 157 ezer támogatói döntés született, ebből több mint 9 ezer kérelem beruházási jellegű. Összességé­ben elmondható, hogy a VP az egy évvel későbbi indulása ellenére mára behozta lemaradását. A döntéshozatal az év utolsó napjaihoz közeledve is folyamatosan zajlik, a kötelezettségvállalás összege így dinamikusan nő – emelte ki az államtitkár.

Az elmúlt hetekben hirdetett eredményt a tárca a terménytárolók, -szárítók és -tisztítók építésére, korszerűsítésére megjelentetett felhívás esetében, ahol első körben 838 mezőgazdasági termelő kérelme nyert támogatást. Ők mintegy 38 milliárd forintot fordíthatnak beruházásaik megvalósítására. Mindemellett azon pályázatoknál is várhatók újabb eredmények, ahol korábban már részeredményt hirdetett a Miniszterelnökség.

Ilyen pályázatok:

  • a kertészeti gépbeszerzésre, valamint
  • az ültetvénytelepítésre,
  • a gomba- és hűtőházak,
  • üvegházak létesítésére kiírt felhívás.

A diverzifikációs pályázatot visszahívta a Miniszterelnökség, mivel a korábban elrendelt vizsgálat számos visszaélésre mutatott rá. A Vidékfejlesztési program keretéből eddig mintegy 200 milliárd forint jutott el a nyertes pályázókhoz, ennek pontosan a felét már kifizették a gazdáknak.  Kis Miklós Zsolt becslése szerint nagyobb összegű kifizetésre csak a 2018-as évben számít. Az államtitkár szerint a beruházásoknál a közbeszerzések lefolytatása is időigényes feladat, így a kifizetési kérelmek szintén, várhatóan 2018-ban jelennek majd meg a kincstárnál. Ugyanakkor leszögezte, hogy amint megkapták a kérelmeket, azonnal megkezdődik az ellenőrzés és a folyósítás.

Bár a legtöbb vidékfejlesztési forrás már elkelt, a Miniszterelnökség január elején két újabb felhívást hirdet meg. Mivel az energiahatékonyság javítása fontos része a VP-nek, ezért az eddig felhasználatlan összegeket önálló pályázatként, változatlan céllal újra meghirdeti a tárca. A felhívás keretében 30 milliárd forintra a mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd. Emellett a borászati ágazat számára fontos felhívás megjelenésére is számítani lehet, ami a borszőlő-ültetvények telepítését hivatott támogatni.

A 4 milliárd forintos keret terhére a borpiaci szabályozás szerinti telepítési engedéllyel rendelkezők nyújthatják be kérelmüket. A felhívások társadalmi egyeztetése véget ért, az év eleji megjelenésüket követően várhatóan 2018. február második felétől lehet majd a kérelmeket benyújtani.

Bővebben itt

Forrás: agrotrend.hu, Magyar Idők

 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.