Palos Resort

Falusi turisztikai fejlesztések támogatására várhataón 2016-ban nyílik majd lehetőség a Széchenyi 2020 Vidékfejlesztési Propgram keretében.  A pályázás alapfeltétele, hogy a pályázó mezőgazdasági termelőnek minősüljön, akár őstermelőként, akár egyéni vállalalkozóként vagy társas vállalkozásként, szociális szövetkezetként.  Illetve már meglévő, működő szolgáltatást fejlesszen tovább. Új szolgáltatás elindításának támogatására, így új szálláshely létesítésére, jelenlegi tudomásunk alapján nem vagy csak korlátozottan lesz lehetőség. A várható támogatási intenzitás alapesetben 50%, kedvezményezett térségekben 60 vagy 70%.  A maximális támogatás kb. 30 M Ft.

További hasznos információkat és gyakorlati segítséget kaphatnak a Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetségének december 14-i budapesti konferenciáján.  Az egy napos ingyenes ismeretterjesztő, szakmai konferencia a Budapesti Gazdasági Főiskolán lesz megtartva.

A szakmai továbbképzés által szeretnék elérni, hogy a résztvevők ismeretei bővüljenek, felkészültekké váljanak arra, hogy megfelelő szaktanácsokkal lássák el a falusi turizmussal és agroturizmussal foglalkozó kis- és mikrovállalkozásokat, illetve a kiírásra kerülő pályázatok esetében - a hatályos jogszabályok alapján - kellő ismereteket tudjanak átadni a pályázóknak.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

A konferencia részletes programja ITT, míg a jelentkezési lap ITT érhető el.

(A képen a palyazatihirek.eu-t üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. zalacsányi vendégháza: a Pálos Vendégház látható. www.palosvendeghaz.hu)

Értesüljön elsőkézből az új Széchenyi 2020 pályázati felhívások tervezeteiről!

- NAPI PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ - Bővebben itt!

 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.