A nemzeti össztermék meghatározott részével támogatnák a nemzeti értékek védelmére és megőrzésére létrehozott hungarikum alapot – ismertette az elképzeléseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a témában tartott nyírbogáti fórumot megelőzően az MTI-vel. A parlament hungarikum munkacsoportjának vezetője szerint Magyarország nemzeti kincseinek gondozásával és életben tartásával, valamint védelmével külön foglalkozó törvénytervezet elfogadása előtt még számos egyeztetésre van szükség.

A hungarikumok összegyűjtésére 1998-ban indult az első kezdeményezés, melynek keretében az élelmiszerek értékfelmérését végezték el – emlékeztetett Lezsák. Tíz esztendővel később fogadta el a parlament azt országgyűlési határozatot, amely egy Kárpát-medencei értékleltár elkészítésére vonatkozott.

A törvénytervezetről szólva elmondta: a piramisszerűen felépülő rendszerben kiemelt szerepet kap a helyi örökség, melyben akár egyéni emberi teljesítmények, épületek, vagy más, az adott térségre jellemző jelenségek szerepelhetnek. A tervezet emellett lehetőséget ad támogatás lehívására a hungarikum-alapból, így a pályázó pénzbeli juttatásban is részesülhet, annak érdekében, hogy a védendő örökséget fenn tudja tartani.  A megyei örökség része túlnő a térség határán, a következő szint pedig a Kárpát-medence kategóriája lesz, az ebben szereplő értékek már joggal tarthatnak igényt a hungarikum jelzőre – tette hozzá. Így az ismert természeti jelenségek, mint a tihanyi visszhang, a hortobágyi délibáb, de akár a Kodály-módszer is védendő értékké válhat.

A hungarikumok támogatására elkülönített források nagyságáról Lezsák Sándor nem kívánt részleteket közölni, de mint  elmondta, van olyan elképzelés is, hogy a nemzeti össztermék meghatározott részét minden évben kötelezően a hungarikum-alapba fordítanák. Lezsák szerint a forrást nem szabad kiszolgáltatni a költségvetésnek és a politikának. Lakatosné Sira Magdolna, a Nemzeti Fórum Hungarikum-munkacsoportjának tagja, fideszes országgyűlési képviselő elmondta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékleltárjának elkészítése számos kistérségben már elkezdődött. A tervek szerint januárban születhet meg a lista a kiemelt megyei értékekről, melyekről 2011 decemberében egy összefoglaló kiadvány is megjelenik.

Forrás: MTI, Agromonitor.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.