A kormány az idén összesen mintegy 2 milliárd forintot fordít munkahelyteremtésre és -megőrzésre a Munkaerő-piaci Alap terhére. Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az idén munkahelyteremtő beruházások támogatására 1,5 milliárd keretösszeget határozott meg a kormány, ebből mintegy 1.400 munkahely teremthető.

Magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásaira 200 millió forintot fordítanak, ami 250 új munkahelyet eredményez, a távmunkahelyek létesítéséhez kapcsolódó program központi forrása pedig 444 millió forint, amelyből mintegy 600 új távmunkahelyet hoznak létre. A munkahelymegőrző támogatás keretösszege 500 millió forint, ebből 3.500-4.000 munkahelyet terveznek megőrizni - ismertette az államtitkár.A Munkaerő-piaci Alap tanácsa január 6-án döntött a 2010-re vonatkozó központi munkahelyteremtő pályázatokról, munkahelyteremtő, -megőrző programokról.

Simon Gábor elmondta, hogy a programok februárban indulnak. Elsősorban a hátrányos helyzetű régiókban működő kis- és középvállalkozásokat támogatnak.

Tavaly a központi pályázatok keretében, a Munkaerő-piaci Alapból 2,5 milliárd forintot fordítottak munkahelyteremtésre és -megőrzésre. A munkahelyteremtés esetében 251 vállalkozásnál 2.296 új munkahely létrehozására 555 millió forintot fordítottak.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.