meat 3139641 640

Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a szaktárca YouTube-csatornáján kedden közvetített sajtótájékoztatóján. 

György László ismertette, hogy a program célja a Magyarországon működő élelmiszeripari vállalkozások beszállító képességeinek fejlesztése, különösen a szükséges technológiaváltások és kapacitásbővítések támogatása, valamint azon minőségi elvárásoknak való megfelelés támogatása, amely ahhoz kell, hogy a magyar élelmiszer, a hazai agrárium terméke megfelelő minőségben, csomagolásban jusson el a magyar családok asztalára.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte: a koronavírus-járvány, amely a gazdaság számos ágazatát jelentős mértékű kihívásokkal szembesíti, rávilágított arra, hogy a magyar élelmiszerellátás kérdése stratégiai jelentőségű. Ezért fontosnak tartja, hogy a további fejlődés lehetőségét megteremtsék.

György László a program részleteit ismertetve elmondta: a projektek megvalósítási időtartama a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében legfeljebb 12 hónap, kutatás-fejlesztési projekteknél 24 hónap, nagyvállalatok nagy beruházásai esetén pedig legfeljebb 24 hónap. A támogatás formája vissza nem térítendő.

A beszállító mikro- és kisvállalkozások 50 és 500 millió forint közötti támogatási összegre pályázhatnak, a beszállító középvállalkozások és nagyvállalatok pedig 50 millió és 2 milliárd forint közötti támogatásra. A nagyvállalatok csak beszállítóként részesülhetnek támogatásban.

A támogatási intenzitás fő szabály szerint 35 és 50 százalék között alakul. Előlegként a támogatási összeg száz százalékát is megkaphatják a vállalkozások annak érdekében, hogy a projekteket minél előbb elkezdhessék - tette hozzá.

Kifejtette: két ágon valósul meg a támogatás, egyrészt kiírnak egy beszállítófejlesztési támogatási programot a magyar élelmiszeripari vállalkozások számára, amelyen az adott kereskedelmi lánccal közös pályázat keretében piacteremtés, üzleti együttműködés szándékát egy együttműködési megállapodásban rögzítve jelentkezhetnek támogatási forrásért. Tehát, az élelmiszeripari vállalkozás a vevőjével együtt, legtöbb esetben a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncokkal folyamodhat támogatásért.

Másrészt egy általános támogatási konstrukciót írnak ki azon hazai kkv-k számára, amelyeknek külpiacra lépési lehetőségei célzott fejlesztésekkel támogathatók. A támogatható tevékenységek között szerepel: új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, információs technológia fejlesztése, gyártási licenc, know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése, ingatlan és infrastruktúra beruházás, telephely fejlesztés, tanácsadási szolgáltatások igénybevétele, képzés igénybevétele, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása - részletezte.

A pályázási folyamatnak több lépése van: a koordinátorok, azaz a kiskereskedelmi láncok, a közétkeztetők, a külföldi nagy vevők 2020. december 15-én 15 órától tudnak regisztrálni az elip.ifka.hu oldalon 2021. február 28-ig, a beszállítók jelentkezését 2021. január 11. és február 28. között várják.

A pályázás részletei és lépései megtalálhatók az elip.ifka.hu oldalon.

Forrás: mti.hu

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.