rsz money 2180330 1920

A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak – hangsúlyozta Varga Mihály a dabasi székhelyű Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán. A pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően. 

A járvány elleni védekezésben Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően eredményes volt, számolnunk kell azonban azzal, hogy a járvány az idei évben visszaesést okoz a magyar gazdaságban – fogalmazott Varga Mihály. Mint mondta: a kormány intézkedéseinek középpontjában a munkahelyek védelme, a családok megélhetésének, valamint a vállalkozások talpon maradásának támogatása áll. Pest megyében, ahol a regisztrált hazai kis- és középvállalkozások közel tíz százaléka működik, különösen fontos az olyan fejlesztések támogatása, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások erősítéséhez.

A Pest megyei kis- és közepes vállalkozások számára tavaly megnyílt pályázati kiírásra több mint négyszeres volt a túljelentkezés, ezért megvizsgálva a keretösszeg megemelésének lehetőségét a kormány úgy döntött, hogy a 2020 májusában nyertesként jelölt 86 pályázaton túl várhatóan további 78 cég eszközberuházását támogatja – tájékoztatott Varga Mihály.

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja az, hogy segítse a Pest megyei vállalkozások versenyképességének növelését és a munkahelyek megtartását, a támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, valamint információs technológiai fejlesztések megvalósítására is – mutatott rá Varga Mihály.

Forrás: kormany.hu

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.