autóipar

Hétfőig 526 beruházó jelentkezett versenyképesség-növelő támogatásért, összesen 254 milliárd forint értékű befektetést vállaltak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután három magyarországi cégnek versenyképességi támogatásról szóló okiratokat adtak át.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a beruházást tervező több mint félezer vállalatból 416 magyar tulajdonú. A kormány minden beruházáshoz szeretne hozzájárulni, a támogatási keretet ezért a múlt héten 50 milliárdról 100 milliárd forintra növelte, és ennél is tovább emelheti, ha azt a beruházók igényei indokolni fogják - tette hozzá. A támogatás hátteréről szólva a miniszter kifejtette, hogy a kormány az Európai Bizottság jóváhagyásának megfelelően döntött a támogatásokról. A brüsszeli testület a válságra tekintettel úgy döntött, hogy a tagállamok kormányai legfeljebb 800 ezer euróval támogathatnak vállalkozásokat. Szijjártó Péter közölte, hogy a munkahelyvédelem és a munkahelyteremtés jelentőségére tekintettel akár a beruházási összeg fele is megítélhető állami támogatásként. A kormány számára - mint fogalmazott - a mostani helyzet nem ismeretlen, hiszen 2010-ben hasonló nehézségeket kellett megoldani. Az építkezés azonban most sokkal erősebb alapokról indulhat, hiszen a válságot megelőzően Magyarország európai viszonylatban is kiemelkedő fejlődést ért el - hangsúlyozta a miniszter.

Hétfőn Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át a támogatási okiratokat a három autóipari cég vezetőjének. A balatonőszödi központú Bálind Kft. motoralkatrészeket, karosszéria- és fékrendszer-elemeket gyárt, 574 millió forintos új beruházására 287 millió forint állami támogatás jut. Bálind János ügyvezető igazgató a rendezvényen a munkahelyek megtartását és a tartós fejlődést nevezte a vállalat legfontosabb céljának. A beruházással új gyártósorok, gyártóeszközök és technológiák érkeznek a céghez - közölte.

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) hozzátette, hogy a koronavírus hatásait csökkentheti a vállalatok és a kormány együttműködése. Somogy megye számára különösen kedvező a beruházás, hiszen a térségbe mostanáig viszonylag kevés ipari kezdeményezés érkezett - tette hozzá. Az autóalkatrészeket gyártó és értékesítő Dana Hungary Gyártó Kft. 428 millió forintos beruházást tervez 214 millió forintos kormányzati segítséggel. Charles Wassen, a győri cég ügyvezető igazgatója szerint Magyarország jól reagált a járványveszélyre, a Dana Hungary pedig sikeresen küzdötte le a kihívásokat. A visszaesés elsősorban nem is a céget, hanem a beszállítókat érintette érzékenyen - tette hozzá. A veszélyhelyzet idején hozott intézkedések közül kiemelte, hogy a nyári vagy karácsonyi leállásokra időzített fejlesztéseket az elmúlt hetekben el tudták végezni, a kormány támogatásával pedig új gépsorok érkeznek a vállalathoz.

Simon Róbert Balázs, Győr országgyűlési képviselője (Fidesz) üdvözölte, hogy a vállalkozások hamar állami segítséghez jutnak, mivel úgy látja, hogy a rendkívüli helyzetben a gyorsaság a legfontosabb szempont. A Valeo Siemens eAutomotive Hungary Kft. 597 millió forint értékben fektet be, amihez 287 millió forintot meghaladó állami segítséget kap. A veszprémi gyár gépjárművek számára készít elektronikai alkatrészeket és rendszereket. Yann Keraudren ügyvezető igazgató úgy véli, hogy a járvány utáni korszakban felértékelődhet az elektromos járművek szerepe. Mindez már most indokolja a gyártási teljesítmény bővítését annak ellenére is, hogy a visszaesés minden céget érint - tette hozzá.

Bővebb információ a versenyképesség növelő támogatásról itt érhető el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.