multi

Szepesi Balázs gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatón elmondta: a program segíti a nagy növekedésű, innovatív és exportképes termékeket, illetve szolgáltatásokat előállító vállalkozások további fejlődését. Március 31-ig van lehetőség pályázni, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 2.000.000 Ft, maximum 36.000.000 Ft. 

A Magyar Multi Programot az elmúlt évben hozta létre a kormány azért, hogy a legnagyobb növekedésű vállalkozásoknak adjanak segítséget. Azt szeretnék, ha sok "magyar multi lenne" - fogalmazott. A helyettes államtitkár elmondta: a programra azon cégek jelentkezhetnek, amelyek korábban már komoly eredményeket értek el, és sikeres pályázat esetén jelentős szakmai és pénzügyi támogatást kaphatnak.

Bihall Tamás, a Bokik elnöke elmondta: a program a vállalkozások gazdasági növekedési potenciálját segíti, átfogó vállalati diagnosztika keretében azonosítják a kiválasztott vállalkozások fejlesztési szükségleteit és készítenek számukra személyre szabott fejlesztési terveket. Megemlítette: cél az is, hogy a kis- és középvállalkozások növekedjenek, ez a program ezt is szolgálja, a cégek egyedi fejlesztési terveik alapján eszköz- és technológiafejlesztéshez kapcsolódó, vissza nem térítendő pénzt kaphatnak.

Pályázhatnak azok a mikro- kis-, és középvállalkozások,

  • amelyek az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított tanúsítvánnyal rendelkeznek arról, hogy a GINOP-1.1.4-16 kódszámú kiemelt projekt keretében végzett előminősítésen átestek, cégdiagnosztikán részt vettek, valamint fejlesztési tervvel rendelkeznek,
  • legalább négy lezárt üzleti évvel rendelkeznek
  • amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a 2017. évi vagy 2018. évi jóváhagyott, lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján minimum 5 fő volt;
  • amelyek a 2017. évi vagy 2018. évi jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója szerinti nettó árbevétele, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele legalább 0,1 milliárd forint volt;
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy egyéni cégek;
  • amelyek a támogatási kérelem benyújtásakor szerepelnek az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 260. § (1) bekezdése szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisba.

A program során vállalkozásfejlesztési szakemberek segítségével egy egyénre szabott fejlesztési tervet kapnak a pályázók, majd ennek kapcsán igényelhetők a fejlesztési források. Támogatható tevékenységek közé tartozik a műszaki-, termék- és szolgáltatásfejlesztés, márka és arculatépítés, stratégiai és vállalati pénzügyi tanácsadás, illetve szervezet-, folyamat és menedzsmentfejlesztés is.

Kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás esetén a támogatás maximális mértéke az elszámolható költségek 45%-a lehet.

További részletek és ingyenes előminősítés a pályázatra itt érhető el.

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.