letöltés

A Magyar Fejlesztési Bank közleménye szerint hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető programok többek között az agráriumban tevékenykedő vállalkozások beruházásait segítik, de forráshoz juthatnak a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai mikro-vállalkozások is. 200 milliárd forintra emelkedik a pénzügyi vállalkozásoknál elérhető hitelprogram keretösszege, amely újabb két évig, 2022. január végéig igényelhető. 

A MFB Agrár Hitelprogram, amely a vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására is felhasználható, három vidékfejlesztési pályázathoz kapcsolódóan támogatja a mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő echnológiai fejlesztést, illetve a borászat termékfejlesztését és erőforrás hatékonyságának növekedését, valamint az ágazat feldolgozóiparának korszerűsítését. A 100 milliárd forint keretösszeggel induló program keretében igényelhető hitel összege minimum 100 millió forint, maximum 1 milliárd forint lehet, a futamidő pedig maximum 10 év. A program közvetlenül az MFB-nél igényelhető.

A MFB Régió Versenyképességi Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Program programja elsődlegesen a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködp hazai cégeket célozza meg, és a pénzügyi vállalkozásokon keresztül igényelhető, 5 milliárd forintos hitel formájában nyújt segítséget a mikro-vállalkozásoknak. Esetenként minimum 1 millió, maximum 50 millió forint hitel igényelhető. Futamidőre vonatkozóan, a beruházási és akvizíciós hitel esetében maximum 10 év, míg a forgóeszközhitelnél maximum 5 év állapítható meg.

A MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. Program is megújul. Keretösszege, melyet a pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhetnek el a korábbiakhoz képest megduplázódott, így 200 milliárd forintra emelkedik.

A MFB olyan kedvező pénzügyi forrásokat szeretne biztosítani mikro-kis- és középvállalkozásoknak, amik segítik a versenyképességük fenntartását, folyamatos fejlődésüket és tervezett beruházásaik megvalósítását.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.