business 3167295 960 720

Ötödik alkalommal kerül meghirdetésre az Év Széchenyi Vállalkozása Díj pályázat, amelyet a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezett. A kitüntetés a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent. A pályázatok benyújtására 2019. szeptember 1-ig van lehetőség.

Pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozás, gazdasági szervezet, amely magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkezik, és elsősorban Magyarországon fejti ki gazdasági, üzleti tevékenységét.

A pályázaton belül több díj kerül átadásra:

1. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 FŐDÍJ
három kategóriában kerül meghirdetésre:
• az évi ötven millió forint alatti,
• az évi ötven és ötszáz millió forint közötti,
• az évi ötszáz millió forint fölötti árbevétellel rendelkező pályázat benyújtása esetén.
A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét - a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgáljuk. Az Év Széchenyi Vállalkozása Fődíjat azok kaphatják, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtották.

2.AZ ÉV FELELŐS SZÉCHENYI ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA 2019 DÍJ a Pénzügyminisztérium támogatásával
három kategóriában kerül meghirdetésre:
• az évi ötven millió forint alatti,
• az évi ötven és ötszáz millió forint közötti,
• az évi ötszáz millió forint fölötti árbevétellel rendelkező pályázat benyújtása esetén.
A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, akik kimutatható módon (azaz idő, energia és pénzügyi ráfordítással) tudatosan tesznek a felelős üzleti magatartás megvalósulásáért, azaz a vállalat külső és belső környezetéért társadalmi, gazdasági és kiemelten környezetvédelmi szempontból. Törekednek rendszerint mérsékelni a vállalkozás karbon-lábnyomát, van erre külön programjuk. A munkavállalói jóllét érdekében törekednek biztosítani a munka és magánélet egyensúlyát, illetve támogatják a hátrányos munkavállalói csoportokat. Aktívan törekednek környezetük pozitív befolyásolására, akár felelős üzleti magatartásuk kommunikációjával, akár beszállítóik értékrendjének formálásával.

3.AZ ÉV LEGSIKERESEBB SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA – LEGSIKERESEBB FIATAL VÁLLALKOZÓ 2019 DÍJ a Pénzügyminisztérium támogatásával
A díjra azon fiatal vállalkozók pályázhatnak, akik a pályázat benyújtásakor 30. életévüket még nem töltötték be, a vállalkozást saját maguk alapították, és abban jelenleg is többségi tulajdonnal rendelkeznek. A díj odaítélésénél a legfontosabb szempont, hogy a vállalkozás olyan egyedi, innovatív ötletet valósítson meg, amely magában foglalja a jövőbeli fejlődés lehetőségét is, illetve feltétel az is, hogy utolsó lezárt üzleti éve ne legyen veszteséges.

4.AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 MOBILITÁSI DÍJ a Pénzügyminisztériummal közösen alapítva
A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, akik az utolsó lezárt üzleti évükben, gazdasági tevékenységük során, egy munkavállaló esetében minimum 8 hónapon keresztül, elősegítették a munkavállalói mobilitás megvalósulását mobilitási támogatások megvalósulásán keresztül. Helyközi utazás támogatásán, csoportos személyszállításon, illetve lakhatási támogatás biztosításán túl lépéseket tettek a munkaerő toborzás során a mobil munkaerő megszerzésére, illetve később annak megtartására.

5.AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 INNOVÁCIÓ DÍJ

6.AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 TERMELÉKENYSÉG DÍJ

7.AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ
A pályázók tevékenységét ezen a három területen külön is értékeljük és az egyes területek legjobbjait díjazzuk.
Pályázók között várják azon cégek jelentkezését, amelyek szeretnék méltatni cégen belül a nagycsaládos férfi/női vezetőiket.

8.AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 A CSALÁD KÜLÖNDÍJA
A Széchenyi család felismerte, hogy minden mérésnek, mutatónak vannak korlátai, illetve bizonyos nagy tettek nem fejezhetők ki számokkal. Ezért a család tagjai úgy döntöttek, hogy ebben az évben a különdíjat annak a pályázónak ítélik, amelyik a magyar hagyományokat kiemelkedően őrzi és ápolja.

A pályázati felhívás itt érhető el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.