chemist 1636371 960 720

Helyes gyakorlat díj címmel, a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezelésére, követendő, jó és saját megoldásokkal rendelkező cégek számára hirdet pályázatot a Pénzügyminisztérium és az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége (EU-OSHA). A pályázat célja, hogy a vállalkozók olyan fenntartható, egyszerű, átlátható és mintaként szolgáló gyakorlatokat osszanak meg, amelyek bármelyik cégnél könnyen bevezethetők.

Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a pályázatra december 15-ig két kategóriában - a 100-nál kevesebb dolgozót, illetve a 100-nál többet foglalkoztató - vállalkozások pályázhatnak, valamint a nyertes az Európai Unió Munkavédelmi Ügynökségének közelgő konferenciáján mutathatja be pályázatát.

Kiemelte: a minisztérium arra kéri az egészségügyi kockázattal járó munkákat végeztető cégeket, hogy tartsák be a 2017-ben megújított munkavédelmi szabályokat.

A helyettes államtitkár rámutatott: a káros munkahelyi környezet szinte mindenkit érint, azonban a faiparban, a fém- és műanyagfeldolgozásban, illetve a vegyiparban dolgozók fokozott veszélynek vannak kitéve.

Forrás: kormany.hu

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.