designizmus PRO BONO

A Designizmus Tervezőiroda minden évben két cég indulását támogatja profi arculattervezéssel. A nyertes pályázó számára a Tervezőiroda elkészíti a logót, megtervezi az arculatot és a weboldalt is, költségmentesen. A profi arculattervezéshez 2018. március 31-ig nyújthatóak be a pályázatok.

2018-ban is folytatódik a Designizmus Tervezőiroda designizmus PRO BONO programja, melynek keretében a jövőbeli logó- és arculat megtervezésével támogatják az induló cégeket. A pályázat célja, hogy minél több átgondolt, profi megjelenésű vállalat lenne a magyar és a nemzetközi piacon. Az a cég, amely hangsúlyt fektet a megjelenésre, azt az üzenetet közvetíti, hogy alapos és konzekvens.

A pályázatra azok a magyarországi székhelyű, adószámmal rendelkező cégek jelentkezhetnek, amelyek még nem rendelkeznek logó- és arculattervvel.

A jelentkezők közül a szakmai zsűri választja ki a nyertes pályázót, mely cég számára elkészül a logó- és arculatterv. A Tervezőiroda három logótervet készít, melyből a nyertes pályázónak lehetősége van egyet választani, és a kiválasztott logóterv alapján készíti el a Designizmus Tervezőiroda a cég arculatelemeit.

A pályázat kiírója vállalja, hogy a nyertes pályázó elkészít három koncepcionálisan eltérő vektoros logótervet. A kiválasztott terv alapján továbbá elkészíti a következő arculati elemeket: névjegykártya sablon, levélpapír/árajánlat sablon, bélyegző, dosszié látványterv, email aláírás, jegyzettömb, Facebook borító- és profilkép. Az arculati elemekre építve elkészíti néhány oldalas, mobilbarát bemutatkozó weboldalát.

A nyertes pályázó vállalja, hogy a három elkészített logótervből egyet választ, és a számára elkészített arculatot legalább egy évig használja. Ezen kívül vállalja, hogy a Designizmus Tervezőirodát, mint alkotót megjelöli az új arculat bemutatásakor.

A pályázatra a felhíváshoz csatolt regisztrációs lap kitöltésével jelentkezhet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. A benyújtási határidő 2018. március 31. A beérkező pályázatokat a Tervezőiroda 2018. április 15-ig bírálja el.

Bővebb információ itt olvasható.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.