pexels photo 97083

Új pályázatokkal bővült a Kisfaludy Program, melynek keretében a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben is lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni szálláshelyek létesítésére és szállodák felújítására. Az igényelhető támogatás új szálloda létesítése esetén minimum 250 millió, maximum 3 milliárd forint, új panzió létesítése esetén minimum 25 millió, maximum 315 millió forint, míg a támogatás intenzitása maximum 60%. Szállodák felújításához 16 millió forint és 1,5 milliárd forinti összegre lehet pályázni, maximum 70%-os támogatási intenzitással. A pályázatok benyújtása 2018. március 14-ig lehetséges. 

A kereskedelmi szálláshely támogatási konstrukciók főbb céljai az érintett térségekben a vendégéjszakák számának növelése, szezonalitás egyenetlenségének kezelése, új szezonok megteremtése, illetve munkahelyek teremtése és a meglévő munkaerő megtartása a szektorban. A Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben két felhívás jelent meg. Az egyik szállodák és panziók létesítését, míg a másik kizárólag meglévő szállodák fejlesztését támogatja.

Szálláshelyek létesítése:
Új szálloda létesítése esetén a támogatási összeg minimum 250 millió forint, maximum 3 milliárd forint.
Új panzió létesítéséhez minimum 25 milli forint, illetve maximum 315 millió forint igényelhető.
A támogatás intenzitása a beruházásnak helyet adó régiótól függően változhat:
Nyugat-Dunántúl: 25%
Közép-Dunántúl: 35%
Dél-Dunántúl: 40%
E mellett a középvállalkozások projektjei további 10%-kal, a kisvállalkozások beruházásai pedig +20%-kal támogathatóak, így az elérhető maximális támogatási intenzitás 60%.

Szállodák fejlesztése:
A támogatás összege minimum 16 millió forint, maximum 1,5 milliárd forint.
Szálloda fejlesztéséhez 150 szobáig a támogatás intenzitása régióktól függően a következő:
Nyugat-Dunántúl: 25%
Közép-Dunántúl: 35%
Dél-Dunántúl: 50%
A középvállalkozások további 10%-kos, a kisvállalkozások pedig +20%-os támogatásra jogosultak, így az elérhető maximális támogatási intenzitás 70%.

Támogatható tevékenységek új szálláshely esetén:
1. Új kereskedelmi szálláshelyek létesítése
2. A korábban legalább 1 évig szálláshelyként (szálloda vagy panzió) működő, de a támogatási igény benyújtásakor üzemeltetési engedéllyel 2018. január 1. óta nem rendelkező szálloda vagy panzió átalakítása, felújítása, bővítése

Továbbá önállóan nem támogatható tevékenységek:
1. Azálláshelyhez kapcsolódó üzleti marketingtevékenység
2. Kereskedelmi szálláshelyen nyújtott bor-, lovas-, kerékpáros-, túra, kajakkenu, vitorlás, természetjáró turizmusszolgáltatások fejlesztése;
3. A szálláshellyel közös üzemeltetésben levő vendéglátóegység kialakítása;
4. Épületek energiahatékony működését javító beruházások;
5. Kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetéséhez szükséges információs és kommunikációs technológiai, ügyviteli és/vagy értékesítési rendszerekhez szükséges szoftver- és/vagy hardverbeszerzés
6. Szálláshelyhez kapcsolódó bűnmegelőzési tevékenység támogatása;
7. Akadálymentesítés.

Támogatható tevékenységek szállodák felújítása esetén:
1. Meglévő kereskedelmi szálláshelyek külső és belső megjelenésének, belsőépíté- szeti arculatának, minőségének és szálláshelyek szobáinak, közösségi tereinek bővítése, változtatása
2. Szálláshelyek szolgáltatási kínálatának minőségi és mennyiségi fejlesztése, valamint ezek kombinációja, pl. családbarát, szenior,egészségturisztikai, kerékpáros szolgáltatások
3. Meglévő kereskedelmi szálláshelyek kapacitásbővítése maximum150szobáig;
4. A támogatott kereskedelmi szálláshelyek használatához közvetlenül kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések

Továbbá önállóan nem támogatható tevékenységek:
1. Kereskedelmi egységen belül, annak közös üzemeltetésében levő vendéglátó egység szolgáltatási kapacitásbővítése és színvonalának növelése;
2. Az épületek energiahatékony működését javító beruházások;
3. Kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetéséhez szükséges információs és kommunikációs technológiai, ügyviteli és/vagy értékesítési rendszerekhez szükséges szoftver és/vagy hardware beszerzés,
4. Szálláshelyhez kapcsolódó bűnmegelőzési tevékenység támogatása;
5. Az épület teljes körű azbesztmentesítése;
6. Akadálymentesítés;
7. Építési tevékenységekhez kapcsolódó bontási munkálatok költségei.

A pályázatok keretében támogatási igényt nyújthatnak be:
• Magyarországon bejegyzett székhelyű vagy telephelyű, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok
• Befektetési alapok és az azok nevében eljáró alapkezelők,
• Költségvetési szervek és intézményeik és az általuk megbízott üzemeltető gazdasági társaságok,
• Önkormányzatok és intézményeik és az általuk alapított gazdasági társaságok,
• Magyarországon bejegyzett székhelyű vagy telephelyű nonprofit szervezetek szövetkezetek,
• Egyházi jogi személyek.
A pályázó a szálláshely üzemeltetője, vagy az ingatlan tulajdonosa lehet, továbbá legalább egy teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie.

A felhívások elérhetőek itt.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.