law 447487 960 720

Egy új kormányhatározatnak megfelelően összesen 41 milliárd forinttal több forrás jut a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósítandó projektekre. A legnagyobb változás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázat tekintetében történt, melynek kerete majdnem megduplázódott. 

A Magyar Közlöny 2017. évi 200. számában (2017. november 30.) jelent meg az 1885/2017. (XI. 30.) számú kormányhatározat, mely több ponton fontos változásokat vezet be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési keretével kapcsolatban. A legjelentősebb, és legkedvezőbb módosulásra egy igen népszerű pályázat, a GINOP-1.2.1-16-os kódszámú, „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívás kapcsán került sor. Ennek keretösszege ugyanis az eddigi 48 milliárd helyett 94,68 milliárd forintra ugrott.

 

Szintén nőtt az alábbi pályázatok keretösszege:
A „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitel” (GINOP-8.3.1-16) felhívás kerete 70 milliárdról 77 milliárd forintra, valamint a „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja” (GINOP-6.1.7-17) 2 helyett 2,7 milliárd forintra bővült. A „Munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztése a konvergencia régiókban” (GINOP-6.1.4-16) című felívás kerete 2,5 milliárd helyett 7,5 milliárd forint lett. Szintén jelentős forrásbővülést könyvelhet el a GINOP-7.1.9-17-es kódszámú”Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése” pályázat, melynek kerete 21,4 milliárdról 38,4 milliárd forintra nőtt.

Ezzel párhuzamosan többek között a következő pályázatok keretösszegei csökkentek:


GINOP-1.3.1-15 - Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (10,02 milliárdról 4 milliárdra)
GINOP-1.3.2-15 - Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatás-nyújtásának támogatása (7 milliárdról 2 milliárdra)
GINOP-6.1.3-17 - Idegen nyelvi készségek fejlesztése (10,28 milliárdról 4,58 milliárdra)
GINOP-7.1.3-15 - Gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztése (13,9 milliárd helyett 5 milliárdra)
GINOP-6.1.5-17 - Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára (21,52 milliárdról 18,52 milliárdra)
GINOP-6.1.6-17 - Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára (19,04 milliárdról 13,04 milliárdra)
Bár csökkent a munkahelyi képzési pályázatok keretösszege, az erre szánt támogatás nem fog elveszni, mivel egy új felhívásba építik be.

A GINOP nevesített kiemelt projektjei tekintetében a „GINOP-7.1.1-15 - Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek támogatása” című projekt támogatási kerete a korábbi 33 milliárd forint helyett 40,42 milliárd forintra módosult.

A Magyar Közlöny fenti módosulásokat közlő száma itt érhető el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.