CNC 2017

Széchenyi 2020 program keretében megjelent GINOP-2.1.8-17-es kódszámú  „KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című pályázat benyújtási időszakának kezdete 2017. december 6.-ról 2017. december 11.-re módosult. A módosított felhívás értelmében a támogatási kérelmeket 2017. december 11. 12 órától 2018. február 15. 12 óráig lehet benyújtani. Az eszközbeszerzésekre igényelhető támogatási összeg minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint. Maximum a teljes projekt 50%-a lehet vissza nem térítendő támogatás. 

A pályázat olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál, új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak az adott szervezetnél minősülnek újdonságnak. Minimum elvárás az innováció vonatkozásában, hogy a vállalkozás termékeiben vagy eljárásaiban létrejövő változás a cég szintjén legyen új vagy jelentősen javított. 

A felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

A támogatási kérelmeket azok a mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatják be, melyek:

  • rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel
  • előző éves átlagos statisztikai állományi létszáma legalább 1 fő volt
  • Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei
  • nem tartoznak az EVA hatálya alá
  • Budapest és Pest megyén kívüli székhelyen vagy telephelyen, fióktelepen valósítják meg beruházásukat

Gazdálkodási formakód szerint:

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 116 Közkereseti társaság
  • 117 Betéti társaság
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

Az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • eszközbeszerzés: új eszközök és felszerelések, valamint kapcsolódó szállítás és üzemebe helyezés, betanítás költségek
  • immateriális javak beszerzése: szoftverek beszerzése, gyártási licenc beszerzése, know-how beszerzése

Az igényelhető támogatási összeg minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint. Maximum a teljes projekt 50%-a lehet vissza nem térítendő támogatás.

A pályázati felhívás itt érhető el!

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.