foldmunkagep2

Decemberben 20 milliárd forintos kerettel pályázati lehetőséget nyit a kormány az építőipari vállalkozásoknak, amellyel technológiai, automatizálási eszközök beszerzését támogatják, segítve az ágazat szereplőinek a kapacitások bővítését és a technológiai váltást - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen tartott sajtótájékoztatóján. Jelentkezzen a pályázati előminősítésre alább! 

Az építőipar teljesítményének növelése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az Építőipari Ágazati Konzultáció első ülése után pénteken.

A nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón felidézte: az építőipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a magyar gazdaságnak, teljesítménye 27 százalékkal bővült az első háromnegyed évben és jelentősen emelkedett a szektorban dolgozók létszáma is. Közölte: a kormány törekszik arra, hogy tovább ösztönözze az ágazat fejlődését, szeretnék elérni, hogy a mostani 3,4 százalék helyett 5-6 százalékos arányt képviseljen a nemzetgazdaság bruttó hazai össztermékéből. 

A pályázati felhívás várhatóan december első felében jelenik meg. 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.