A magyar élelmiszeripar gazdasági teljesítménye hosszú évek után tavaly újra nőtt, és az előzetes adatok szerint 2 százalékkal haladta meg a 2010-es szintet – hangzott el az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) közgyűlésén. az ágazat A fejlesztési lehetőségeinek javítása érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szeretné elérni, hogy a magyar élelmiszeripar az Új Széchenyi Terv pályázati forrásaiból is részesülhessen.

Az élelmiszergazdaság meghatározó jelentőségű a vidéki foglalkoztatás és a fenntartható mezőgazdaság szempontjából – fogalmazott az ÉFOSZ közgyűlésén a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára. Kardeván Endre előadásában kifejtette: életképes élelmiszer-feldolgozás nélkül nincs életképes mezőgazdaság, mezőgazdaság nélkül pedig nincs élhető vidék.

Az államtitkár az élelmiszeripar fontosabb adatait ismertetve elmondta: hiteles összesített adatok még csak a 2010-es évről vannak. Ezek alapján az élelmiszeripar a feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat: a magyar élelmiszeripar az ország teljesítményéhez – a mezőgazdaság 1800 milliárd forint értékű éves bruttó termelési értékén felül – mintegy 2000 milliárd forint termelési értékkel járul hozzá.

A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás szoros kapcsolatát mutatja, hogy a mezőgazdaságban megtermelt élelmiszerek 65 százalékát jelenleg is az élelmiszeripar dolgozza fel. Az ágazatban tevékenykedő cégek 96 százaléka kis-, illetve mikrovállalkozás. A közepes és nagyvállalatok adják ugyanakkor a mintegy 97 ezer főt foglalkoztató ágazat termelési értékének 90 százalékát.

Az élelmiszeripart még mindig számos olyan adminisztratív, illetve egyéb kötelezettség terheli, amely az ágazat eredményeire és versenyképességére hátrányosan hat – folytatta előadását az államtitkár. A kormányzat szándéka, hogy egyszerűsítse, egységesítse és olcsóbbá tegye az élelmiszeripari vállalkozásokat érintő eljárásokat. A szaktárca emellett elkötelezett a hatósági eljárások átláthatósága mellett is.


Forrás: Agromonitor.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.