A kormány mai ülésén megtárgyalta a pályázat kiírásához szükséges jogszabály-módosításokat és feltételeket – ismertette Giró-Szász András kormányszóvivő, és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatójukon.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a kormány döntésének értelmében pályázat keretében támogatás nyújtható azoknak a munkáltatóknak, amelyek számára a béremelések „saját erős” 5 százalékának az előteremtése is nagy nehézségeket jelent, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni.

Az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat a kabinet elfogadta, hamarosan parlament elé is kerül. Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy ezt követően hirdetik meg a 21 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amelynek beadására 30 nap áll majd a foglalkoztatók rendelkezésére, az elbírálás pedig ugyancsak egy hónapot vesz majd igénybe. Így – mondta a politikus – a kompenzáció legkésőbb a júniusi bérekben jelentkezhet.

A pályázati feltételeket ismertetve az államtitkár kifejtette, elvárás, hogy a támogatást igénybe vevő társaság:

  • valamennyi munkavállalója esetében alkalmazza a bérkompenzálást;
  • 2012-ben – az előző évihez képest - nem csökkenhet a foglalkoztatottjai száma;
  • a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma nem haladhatja meg 20 százalékkal a 2011-es szintet.
  • Hozzátette, további feltétel, hogy az adott cég 2011-es bruttó átlagkereseti mutatója nem haladja meg a bruttó 215 ezer forintot.

A pályázható összeg mezőgazdasági tevékenységű gazdasági társaságok esetében 7 ezer euró/3 év, más társaságok esetében 200 ezer euró/3 év.

Az intézkedés hatásairól szólva Czomba Sándor elmondta, a szaktárca azzal számol, hogy az mintegy 450 ezer munkavállalónak jelenthet segítséget.

Az államtitkár a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek bérkompenzációs ügyeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy képviselőikkel még folynak a tárgyalások, melyek várhatóan még ezen a héten le is zárulnak.

Forrás: kormany.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.