Jelenleg 2170 törvény és törvényerejű rendelet van hatályban Magyarországon, ez 133-mal több, mint egy évvel korábban – derül ki a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárának adataiból. A kormány- és miniszteri rendeletekkel együtt összesen 7610 központi jogszabály szabályozta életünket november 22-én.

A CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárának adatai alapján tizennyolc évre visszamenőleg vizsgálható meg, hogy hány jogszabály van hatályban az adott esztendő adott időpontjában. Ha a tegnapi napot választjuk, azt látjuk, hogy egy korábbi november 22-én sem volt még annyi törvény hatályban, mint idén.

A Jogtár tanulsága szerint tegnap összesen 2170 hatályos törvény volt Magyarországon, ami 14-gyel meghaladja a 2006. november 22-i értéket. A hatályos törvények száma az 1990-es évek első felétől kezdődően addig az évig trendszerűen, tizenhárom év alatt több mint másfélszeresére nőtt. 2006-ban egy átfogó deregulációs program kezdődött az országban, ami nemcsak a törvények, hanem más, hatályban lévő központi jogszabályok – kormányrendeletek és miniszteri rendeletek – számában is tetten érhető volt.

A hatályos törvények száma ennek nyomán 2007. november 22-én csaknem tizenhét százalékkal maradt el a 2006. november végi számtól, azóta azonban ismét dinamikusan nő. Idén november 22-én már 133-mal több hatályos törvényünk volt, mint napra pontosan egy évvel korábban.

A kormányrendeletek – korábban minisztertanácsi rendeletek – száma 1998-ig alacsonyabb volt a törvények számánál, azonban az akkor kezdődött öt évben 40 százalékkal nőtt (szintén csak a november 22-i adatokat figyelembe véve). Azóta mindig több hatályos kormányrendelet van, mint hatályos törvény. A 2008-ig lezajlott dereguláció csaknem harminc százalékkal csökkentette ugyan a számukat a 2007-es adatokhoz képest, ám azt követően ismét egy jelentős növekedés indult el.

A miniszteri rendeletek számát szintén 2008-ra csökkentették a deregulációval, a hatályos rendeletek száma az újonnan megszületők ellenére 1649-cel, csaknem negyven százalékkal volt alacsonyabb 2008. november 22-én, mint egy évvel azelőtt. Azóta, ha lassuló tempóban is, de ismét emelkedés kezdődött, és a mai napon újból 3176 miniszteri rendelet van hatályban.

Nemcsak a 2006-2007-es időszakban történt egy jelentős dereguláció: kisebb mértékben a 2004-es európai uniós csatlakozást követően is csökkent a hatályban lévő központi jogszabályok száma. A növekedés trendjét azonban ezek az intézkedések érdemben nem törték meg: habár a 2007 novemberében még több mint 9000 hatályos központi jogszabály szabályozta életünket, ez hiába csökkent egy év alatt 6700 alá, most ismét 7610 jogszabályunk van.

Érdekességként kiszámolható: ha egy év alatt el akarnánk olvasni az azon a napon hatályos összes jogszabályt, akkor egy napra húsz-huszonegy jutna. Vagyis akkor lehetne végigolvasni az idén november végén hatályos teljes magyar joganyagot – ami számos egyéb jogszabállyal, szakmai jogtárakkal, döntvénytárral és nagykommentárokkal együtt elérhető a CompLex Kiadó Jogtárában –, ha átlagosan hetvenpercenként el tudnánk olvasni egyet – feltéve, hogy egy éven keresztül nem ennénk, nem innánk, és nem aludnánk közben.

Forrás: Merlin Communications Magyarország

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.