A program célja
Az Erasmus elsődleges célja az induló és már létező kis- és középvállalatok versenyképességének növelése, nemzetköziesedésük elősegítése valamint az új és tapasztalt vállalkozások közötti tudás- és tapasztalatátadás – mondta el a csereprogram indulása kapcsán Dobos Erzsébet, az Enterprise Europe Network magyarországi hálózatának igazgatója. Az Európai Bizottság az Európára jellemző piacbeszűkülési időszakban a csereprogramot a válság elleni küzdelem egyik lehetséges eszközének is tekinti, hiszen az új vállalkozók készségeket és perspektívát nyernek, ami felbecsülhetetlen az üzlet elindításának fázisában, egyben fokozza a határon túli potenciális tevékenységet, így pedig a siker valószínűségét – hangsúlyozta az igazgató.

A program tartalma
A csereprogramban szektorfüggetlenül bármely fiatal, az utóbbi három évben indított vállalkozás részt vehet. A program keretében egy másik európai vállalatánál eltöltött időszak alatt vállalatmenedzselési és üzletfejlesztési tippeket, trükköket és praktikákat tanulhatnak meg tapasztaltabb társaiktól a fiatal cégek.
A tapasztalt cégeknek ugyanakkor az az előnye a programból, hogy friss, új szemléletet kaphat a fiatal vállalkozótól. Másrészt később a fiatal vállalkozó disztribútorává válhat saját országában.
A programra jelentkező magyarországi cégeknek az ITD Hungary Enterprise Europe Network irodája keres más Európai Uniós tagországban már működő mentor vagy tanulni vágyó céget a hivatalos weboldalon regisztrált cégek közül. Az Európai Bizottság az utazás- és szállásköltséget fedezi; 2009 és 2010 között összesen 870 külföldi kiutazás valósulhat meg.

Jelentkezés
A fiatal, tapasztalatot gyűjteni szándékozó és már működő, mentornak jelentkező cégeknek legkésőbb 2009 decemberéig kell jelentkezniük a programban való részvételre a következő elérhetőségen www.erasmus-entrepreneurs.eu

További információk

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.