Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár összegzése szerint az Új Széchenyi Terv vállalkozásfejlesztési pályázatai iránt továbbra is kimagasló az érdeklődés, de egyre növekvő számú pályázat érkezik a Zöldgazdaság-fejlesztési Programra és a Közlekedésfejlesztési Programra is.

Az egységes, átfogó stratégia és fókuszált fejlesztési célok mentén felépülő és működő fejlesztéspolitika hatásai egyre határozottabban érzékelhetőek – jelentette ki Molnár Ágnes. Az egyszerűbb szabályozásnak, az átláthatóbb intézményrendszernek és a hatékonyabb támogatási rendszernek köszönhetően jelentősen megnőtt a pályázási kedv – különösen a mikro-, kis- és középvállalkozók körében.

A rendszer eredményességét jelzi, hogy az ügyintézés mellett jelentősen felgyorsultak a kifizetések is, amelyek a kormányváltás óta megháromszorozódtak. Minderről elismerően nyilatkozott hazánkban tett július végi ellenőrző útja során az Európai Parlament (EP) Költségvetés-ellenőrzési bizottsága is – mondta az államtitkár.

Az uniós támogatási konstrukciókra 2007 óta összesen 61.872 projektet nyújtottak be, amelyből 31.603 nyert el támogatást. A 4.968 milliárd forintnyi megítélt támogatásból 1.843 milliárd forintot fizettek ki, ami megfelel az uniós átlagnak, és az EP szakbizottsága is jó lehívási aránynak tartja – húzta alá Molnár Ágnes.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a fejlesztési rendszer átalakításával a még rendelkezésre álló 2020 milliárd forintnyi uniós forrás a korábbinál jóval célzottabb és hatékonyabb felhasználása volt a cél. Az új pályázati konstrukciókkal elnyerhető támogatás komoly lendület ad a folyamatban lévő beruházásoknak és a munkahelyeket teremtő mikro-, kis- és középvállalkozások megerősödésének.

Molnár Ágnes kiemelte, hogy az új támogatási konstrukciók megnyitását követően gyors ütemben bővült a beérkezett pályázatok száma, és mára elérte az 6200 darabot – ebből csaknem 4500-at a kkv-szektorból nyújtottak be. A pályázatok támogatásigénye meghaladja a 744 milliárd forintot. A legnagyobb érdeklődés továbbra is a Vállalkozásfejlesztési Program iránt mutatkozik, amelyre eddig 3500 pályázat érkezett mintegy 61 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. Egyre több pályázat érkezik a Zöldgazdaság-fejlesztési Programra – elsősorban azokra a kiírásokra, amelyeken megújuló energiaforrásokkal történő helyi hő és hűtési igény kielégítésére lehet támogatást elnyerni –, de mind népszerűbbek a Közlekedésfejlesztési Program kerékpárforgalmi hálózat fejlesztését célzó kiírásai is.

Az Új Széchenyi Terv keretében eddig több mint 1800 nyertest hirdettek, akik részére eddig összesen 147 milliárd forint támogatást ítéltek meg. Több mint 1000 kedvezményezett már érvényes szerződéssel is rendelkezik – közölte az államtitkár. Molnár Ágnes mindehhez hozzátette, hogy az elérhető pályázatok köre folyamatosan bővül: a következő négy hétben 15 új kiírás jelenik majd meg.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.