Dr. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára hétfőn Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a második félévben várható a hatósági eljárásról szóló törvény átvizsgálása, továbbá létrejön egy munkacsoport az állami feladatkataszter elkészítésére.

Az eddig elvégzett egyszerűsítések sorában említette, hogy visszaállították a naptári napos ügyintézési határidőket, választhatnak az ügyfelek, hogy elektronikusan vagy levélben tartják a kapcsolatot a hivatalokkal, de a második félévben történik majd meg az igazán részletes átvizsgálása a hatósági eljárási törvénynek, amelyet ezután be is nyújtanak a parlamentnek. Az átalakítás fő szempontja, hogy egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb legyen az ügyintézés.

Az állami feladatkataszter elkészítése folyamatos munkát jelent, mert a jogszabályok is változnak, mindig adódnak új feladatok. Ezért 15-20 fős, jogászokból álló munkacsoportot szerveznek, amely a teljes feladat és hatásköri rendszert feldolgozza, a változásokat pedig átvezeti.

A január elején megnyílt kormányablakok mellett ma még meglehetősen széttagolt az állampolgári ügyintézés színtere. Az a céljuk, hogy 2013 végére megvalósuljon az egyablakos ügyintézés, vagyis az állammal kapcsolatos hatósági ügyekben elegendő lesz csak a kormányablakot felkeresni. Ezzel párhuzamosan az e-közigazgatással kapcsolatos lehetőségek körét is szeretnék kiszélesíteni, ezért minden minisztériumot arra kértek, hogy azokon a területeken, ahol ez lehetséges, tegyék meg az előkészületeket az elektronikus ügyintézés előkészítésére.

A közigazgatási tárca államtitkára kitért arra is, hogy ismét létrehozzák a járást, mint közigazgatási egységet, ezek székhelyein pedig kialakítják a kormányhivatalok kirendeltségeit, a szolgáltatások teljes körű elérhetőségével, sőt egyes ügyintézések pedig községi szinten is megjelennének. A területi közigazgatásban ilyen léptékű átalakításokra még nem volt példa Magyarországon.

Rigó Csaba, a Zala Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott a sajtótájékoztatón arról beszélt: a január elején megnyílt kormányablakok szolgáltatásai péntek óta az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó feladatokkal bővültek. A pályázati űrlapok ugyanis az ügyfélszolgálatokon is elérhetők, és ott segítséget is kaphatnak az érdeklődök. A kormányablakok működését illetően több olyan szolgáltatási párhuzamosság van, amelyek kiküszöbölése folyamatosan történik. Arra bíztatta az állampolgárokat és a vállalkozásokat, hogy maguk is tegyenek javaslatokat az egyszerűsítésekre, ezeket így felhasználhatják az eljárási szabályok megváltoztatásánál.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.