Mintegy 16 milliárd forint értékben kötöttek szerződést az elmúlt 2 hónapban az Észak-Alföldi Operatív Program keretében. Emellett felgyorsultak a kifizetések is az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél.

Legnagyobb összegben a városfejlesztéssel kapcsolatos pályázati kiírások esetén történt szerződéskötés. A támogatási szerződések révén az érintett önkormányzatoknál a következők valósulnak meg: településközpontok fejlesztése, városközpontok kialakítása, valamint egy-egy közterületre, utcára, épületre kiterjedő infrastrukturális fejlesztések.

A régióban állandóan visszatérő problémát jelent a belvíz, így az ezek megelőzését szolgáló uniós pályázatok különösen jelentősek. Ebben is sikerült előrelépni az elmúlt hónapokban, hiszen az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség olyan önkormányzatokkal, társulásokkal kötött szerződést, amelyek például csapadékvíz-elvezető hálózatot, belterületet védő övárok-rendszert, belvízcsatornákat és belvíztározókat építenek vagy újítanak fel az uniós támogatásból. Jelentős a turizmussal kapcsolatos pályázatok előrehaladása is, itt az elmúlt 2 hónapban leszerződött projektek keretében például fürdőfejlesztés, műemlék épületek felújítása és turisztikai célú fejlesztése, illetve ökoturisztikai fejlesztések valósulhatnak meg.

Emellett új panziók és szállodák építésére és meglévők bővítésére is sor kerül az aláírt támogatási szerződések révén, mindezek eredményeképpen jelentősen javulni fog a régiónk turisztikai attrakcióinak a száma és minősége. Több olyan szerződést is kötött az Ügynökség a pályázókkal, amelynek révén kül- és belterületi önkormányzati utak, kerékpárutak építésére és korszerűsítésére, valamint a közösségi közlekedés fejlesztésére is sor kerül a következő években.

Azonban nemcsak a szerződéskötések gyorsultak fel, hanem a kifizetések is. Havonta 3-4 milliárd forintot fizet ki az Ügynökség a nyertes pályázóknak.

Forrás: vg.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.