A mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozása szempontjából jelentős szerepet töltenek be a pályázati források, hiszen 700 vállalkozás vezetőjéből minden negyedik mondta azt, hogy az elkövetkezendő egy évben számítanak pályázati forrás bevonására. „Ez alatt nemcsak az uniós társfinanszírozású forrásokat kell érteni, hiszen az induló vállalkozások számára elsősorban a munkahelyteremtő jellegű, 100%-ban hazai finanszírozású pályázatok jelenthetnek elérhető támogatást” – magyarázta az eredményeket Németh László, a K&H kkv marketing főosztály igazgatója.

„Az uniós pályázatok fontos forrást jelenthetnek a kkv-k számára, ezek azonban elsődlegesen a már legalább két lezárt pénzügyi évvel rendelkező vállalkozások számára jelentenek valóban pénzügyi segítséget” – elemezte a jelenlegi helyzetet Németh László. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) napokban megjelent pályázata, amely a kisvállalkozások versenyképességének fejlesztését, illetve a foglalkoztatási kapacitás bővítését szolgálja, kifejezetten azoknak az induló vállalkozásoknak jelenthet forráshoz jutási lehetőséget, amelyek a szigorú uniós pályázati szempontoknak nem tudnak eleget tenni.

A 200 millió forint keretösszeggel meghirdetett pályázatra az első körben június végéig, második körben pedig szeptember végéig lehet beadni a támogatási kérelmeket. A szakember szerint azonban érdemes kihasználni az első kört, és minél hamarabb benyújtani a szükséges dokumentumokat. „Ennek a pályázatnak azok lehetnek a nyertesei, akik június 30-ig benyújtják a pályázatukat, hiszen a későbbiekben fennáll a forráshiány veszélye” – tanácsolja a kkv szakember. A K&H által a kkv-k körében végzett reprezentatív kutatás alapján a hazai kkv-k mintegy 70 százaléka még egyszer sem nyújtott be támogatási kérelmet, így számukra különösen fontosak lehetnek a hazai finanszírozású pályázati kiírások.

Az OFA program keretében infrastruktúra- és/vagy ingatlanfejlesztés, technológia-korszerűsítés, eszközbeszerzés, valamint az innovációt elősegítő humánerőforrás-fejlesztésre lehet pályázatot benyújtani, amely bizonyos pontokon összecseng a kkv-k által leginkább preferált beruházásokkal. „A vállalkozások körében jelenleg az informatikai fejlesztésekre, illetve a gépek, berendezések korszerűsítése, beszerzésére irányuló beruházások a leggyakoribbak” – mondta el a szakember.


Forrás: hvg.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.