Megjelent a KEOP-120/B, Szennyvízelvezetés és -tisztítás című pályázat, amelynek szakmai támogatási feltételei lényegében megegyeznek a korábbi kétfordulós szennyvíz pályázatéval, azonban az előkészítési költségek a továbbiakban utólagosan számolhatók el.

A pályázati dokumentáció ugyanakkor gyökeresen megváltozott, új Megvalósíthatósági tanulmány sablonok és útmutatók, valamint terhelésvizsgálati és költségösszesítő táblázat sablonok készültek. A változtatások célja egyrészt a pályázatok egységesebbé és számszakilag áttekinthetőbbé, így összehasonlíthatóbbá tétele, másrészt a pályázatok költséghatékonyságának, pénzügyi fenntarthatóságának, valamint a hatékony díjstruktúra szükségességének még hangsúlyosabbá tétele. Ennek érdekében a pályázati útmutató értékelési szempontrendszer fejezete is új, a bírálatkor hangsúlyosan figyelembe vett szakmai szempontokat tartalmazó, azokra vonatkozó iránymutatásokat is tartalmazó listával egészül ki.

A költség-haszon elemzés számolóprogramot  2010. március 1-jéig a pályázók rendelkezésére bocsátják.

Pályázhatnak önkormányzatok és társulásaik, valamint állami közműtulajdonos és önkormányzat által alkotott konzorciumok.

A projekt előkészítésének költségei utólagosan elszámolhatóak. Emellett támogatható tevékenységek a következők:
  • Szennyvíztisztító telep létesítés, bővítés, korszerűsítés (beleértve a természetközeli tisztítást is)
  • Csatornahálózat építés, bővítés, rekonstrukció
  • Szennyvíziszap kezelő létesítmények építése, bővítése, korszerűsítése
  • Egyedi szennyvízkezelési rendszerek kialakítása
  • Települési folyékony hulladék (szippantott szennyvíz) szállítási feltételeinek korszerűsítése
A támogatás mértéke 85%. Támogatásban a legalább 250.000.000 Ft tervezett teljes elszámolható összköltségű projektek részesülhetnek.

A pályázatok a következő időszakban nyújthatók be:
2010. március 16-tól – 2010. április 30-ig
2010. június 1-jétől 2010. július 16-ig
2010. szeptember 1-jétől – 2010. október 15-ig


Forrás: nfu.hu




Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.