Az egyeztetési időszak 2009. augusztus 4. - 2009. augusztus 12-ig tart. A pályázattal kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat az erre a célra kialakított partnerségi fórumban várják.

A konstrukció célja, hogy integrált, szinergikus hatásokat felmutató akcióterületi beavatkozások révén újuljanak meg a városok központi és alközponti területei, mely során komplex városrehabilitációs eszközök alkalmazásával újul meg a fizikai infrastruktúra, valósul meg funkcióbővítés vagy funkcióerősítés az akcióterület jellegétől függően és a fizikai infrastruktúrához kötődő tartalmi fejlesztés is történik.

Pályázatot nyújthatnak be:
Pest megyei településközpontok fejlesztésére:
– A pályázat benyújtásának napján városi jogállású települések a Közép-magyarországi régióban,
Budapesti kerületi központok fejlesztésére:
– Budapesti kerületi önkormányzatok és Budapest Főváros Önkormányzata.
A pályázat benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg a 2009-2010. években a következők szerint alakul:
• Pest megyei településközpontok fejlesztése konstrukció – Integrált településfejlesztés Pest megyében: 7 878 millió Ft;
• Budapesti integrált városfejlesztési program konstrukció – Budapesti kerületi központok fejlesztése:1 469 millió Ft.

A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 85%-a.

A pályázatok benyújtására 2009. szeptember 1. és 2009. november 30. között van lehetőség.

Partnerségi fórum

Pályázati útmutató

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.