hyla 01

Az elhúzódó COVID-19 járvány kapcsán a jelenlegi statisztikák sajnos nem arra engednek következtetni, hogy rövidesen véget ér az 1 éve tartó nehéz időszak. A kistelepülések esetén, ahol eleve hiányosabb az infrastrukturális és eszközellátottság, kiemelt szerepe van a közintézmények és a lakosok védelmének. A járvány kezelésének leghatékonyabb eszköze a védekezés, a fertőtlenítés. A 2021. áprilisi pályázatokon 100%-os támogatással lehet majd beszerezni egy innovatív eszközt, mely segíti az önkormányzatok munkáját ebben. 

Napjainkban egyre több kistelepülésen szereztek be és használnak ózongenerátort, hogy fertőtlenítsék az adott helyiséget, amiben tartózkodni szeretnének. Az ózongenerátor ugyan egy adott pillanatban hatékony fertőtlenítő eszköz, azonban hosszútávon nem a leghatékonyabb megoldás, hiszen a levegőben lévő szállóport – ami bizonyítottan a vírusok szállító közege - és a helyiségben megtalálható leülepedett port, nem távolítja el. Sokan légtisztító készülékeket alkalmaznak, azonban a levegőtisztító berendezések sem jelentenek teljes körű megoldást. Hiszen a levegőből csak egy adott pillanatban távolítják el a szállóport, a helyiségben leülepedett port, pedig egyáltalán nem. A leülepedett por a legközelebbi emberi mozgás hatására ismét felverődik/felkavarodik. Ráadásul hosszú távon az üzemeltetésük a különböző szűrőbetétek – HEPA filter, aktív szénszűrő stb – miatt, költséges.

Egészségünk és környezetünk védelme érdekében érdemes olyan készüléket választani, ami tökéletesen távolítja el a levegőből a szállóport és a felületekről a különböző szennyeződéseket, mikroporokat, ráadásul fertőtleníteni is lehet vele környezetbarát módon.

A Magyar Falu Program keretében is támogatható HYLA készülék kiváló hatékonysággal szűri ki a levegőben megtalálható szállóport miközben hatékonyan távolítja el a különböző felületekről a szennyeződéseket. Ennek köszönhetően a HYLA egyedülállóan rendelkezik ÁNTSZ szakvéleménnyel és ajánlással a kategóriájában immáron több mint 16 éve.

Szükségessége és eredményesége okán a Magyar Falu Program keretében különösen támogatható a készülék beszerzése.

HYLA a 21. század környezetbarát levegő- és helyiségtakarító készüléke. A HYLA készülékeivel 100%-ban természetes módon, csupán 4 liter csapvíz felhasználásával, minden takarítási folyamat elvégezhető.
Az alapkészülék önmagában alkalmas többek között légtisztításra, párásításra, szagelszívásra, fertőtlenítésre, levegőillatosításra, inhalációs, aroma- és sóterápiára, kiegészítő elemeinek alkalmazásával pedig a helyiségben bárhol található megülepedett por eltávolítására, száraz és nedves takarításra, ablakpucolásra.

A HYLA szabadalmilag védett, vízszűrős + egyedülálló öntisztuló szeparációs technológiával rendelkező, energiatakarékos és hosszú élettartamú levegő- és helyiségtisztító készülék. Tulajdonságainak köszönhetően rendkívül környezetbarát és költséghatékony takarító berendezés, hiszen használatához nincs szükség felesleges porzsákokra és szűrőbetétekre melyek növelik a karbonlábnyomot és amik plusz, pótlólagos költséget rónak az üzembentartóra. Ráadásul a készülékre 2+8 év kiterjesztett garanciát vállal a forgalmazó.

Kérje ingyenes előminősítésünket, amennyiben érdeklik a részletek regisztráljon alább!

Regisztráljon most ingyenes előminősítésünkre, melynek keretében hasznos segítséget kaphat egy nyertes pályázat előkészítéséhez!  Ügyfeleinknek biztosítjuk a támogatást szabályozó jogszabályokat, tervezeteket.  Egyszerűen, közérthetően fogjuk tájékoztatni.  Nem szükséges, hogy elvesszen több száz oldalas pályázati kiírásokban és az elsők között értesítjük a pályázati lehetőség megnyílásáról!

Adatkezelési tájékoztatónkat itt olvashatja el

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.