Hollókő Kossuth 74

Megjelent a Magyar Falu Program keretében az "Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése" című pályázati kiírás, melynek keretében az önkormányzatok faluházak fejlesztésére, szolgálati lakások felújítására és kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek korszerűsítésére, illetve építésére, továbbá közösségi intézmények építésére és felújítására kaphatnak támogatást.

A Magyar Falu Program célja az 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települések hátrányainak enyhítése, az életkörülmények folyamatos javítása, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz és közszolgáltatásokhoz való hozzájutás, az egészségügyi alapellátás biztosítása, feltételeinek javítása; a lakosok testi, lelki, szellemi egészségének megőrzése; az egészséges életmód, a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődésének elősegítése, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára a településeket.

A felhívásra pályázatot nyújthatnak be:

  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321) esetén: azok a települések, ahol az állandó lakosságszám 5000 fő, és ez alatti, a 2020. január 1. napján a Belügyminisztérium által kezelt adatok alapján.
  • Helyi önkormányzatok társulása (GFO 327) esetén: A székhely-, illetve a tagtelepülés esetében nem kizáró feltétel, hogy az állandó lakosságszám egy tagtelepülésen meghaladja az 5000 főt, ezen esetekben a megvalósítás helyszíne kizárólag az a tagtelepülés lehet, ahol az állandó lakosságszám 5000 fő, és ez alatti, a 2020. január 1. napján a Belügyminisztérium által kezelt adatok alapján.

A felhívás szerint 6 kategóriában nyújthatunk be pályázatot, melyek az alábbiak:

  • Faluházak fejlesztése (polgármesteri hivatalként, közös önkormányzati hivatalként vagy akként is funkcionáló többcélú intézmények) - MFP-ÖTIK/2021/1
  • Szolgálati lakás felújítása, fejlesztése MFP-ÖTIK/2021/2
  • Orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése MFP-ÖTIK/2021/3
  • Orvosi rendelők fejlesztése, építése MFP-ÖTIK/2021/4
  • Óvodaépületek felújítása, korszerűsítése, új óvoda építése MFP-ÖTIK/2021/5
  • Közösségi terek fejlesztése MFP-ÖTIK/2021/6

1. A "Faluházak fejlesztése (polgármesteri hivatalként, közös önkormányzati hivatalként vagy akként is funkcionáló többcélú intézmények) - MFP-ÖTIK/2021/1" esetében a támogatható tevékenységek az alábbiak:

Kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő Faluházak:

  • külső és belső felújítása, korszerűsítése, átalakítása, bővítése
  • új épület építése kizárólag abban az indokolt esetben ha a meglévő Faluház épülete szakértői vélemény alapján alátámasztottan életveszélyes vagy a felújítása, korszerűsítése már nem gazdaságos;
  • környezetrendezés

2. A "Szolgálati lakás felújítása, fejlesztése - MFP-ÖTIK/2021/2" esetében a támogatható tevékenységek az alábbiak:

A pályázó településen közfeladatot ellátó személyek számára kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő szolgálati lakás:

  • külső és belső felújítása, korszerűsítése, átalakítása, bővítése
  • funkciójukat vesztett épületek ez irányú hasznosítása, funkcióváltás;
  • ingatlanvásárlás
  • környezetrendezés

3. A "Orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése MFP-ÖTIK/2021/3" esetében a támogatható tevékenységek az alábbiak:

Háziorvos, házi gyermekorvos, mint közfeladatot ellátó személyek számára kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő szolgálati lakás:

  • külső és belső felújítása, korszerűsítése, átalakítása, bővítése
  • funkciójukat vesztett épületek ez irányú hasznosítása, funkcióváltás;
  • ingatlanvásárlás
  • környezetrendezés

4. A "Orvosi rendelők fejlesztése, építése MFP-ÖTIK/2021/4" esetében a támogatható tevékenységek az alábbiak:

  • Meglévő egycélú vagy többcélú (háziorvosi, házi gyermekorvosi alapellátást nyújtó, fogorvosi, védőnői szolgáltatók) egészségügyi létesítmény külső és belső felújítása, korszerűsítése, átalakítása, bővítése, valamint meglévő, de eltérő funkciójú épület egészségügyi létesítménnyé történő átalakítása
  • új egészségügyi intézmény (rendelő) építése
  • környezetrendezés

5. A "Óvodaépületek felújítása, korszerűsítése, új óvoda építése MFP-ÖTIK/2021/5" esetében a támogatható tevékenységek az alábbiak:

  • Meglévő óvodai intézmények épületeinek külső és belső felújítása, korszerűsítése,
    átalakítása, bővítése
  • új óvoda épület építése;
  • környezetrendezés:

6. A "Közösségi terek fejlesztése MFP-ÖTIK/2021/6" esetében a támogatható tevékenységek az alábbiak:

  • Közösségi terek külső és belső felújítása, korszerűsítése, átalakítása, bővítése
  • új épület építése;
  • környezetrendezés

A Magyar Falu Program keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő, 100%-os támogatási intenzitású hazai támogatásnak minősül.

A projekt maximálisan igényelhető támogatási összegét a pályázati felhívás tartalmazza 30-150 M Ft közötti összegben.

A kiírás keretében a pályázatok benyújtására 2021. április 16. napja és 2021. május 16. napja között van lehetőség.

A felhívás itt érhető el.

Regisztráljon most ingyenes előminősítésünkre, melynek keretében hasznos segítséget kaphat egy nyertes pályázat előkészítéséhez!  Ügyfeleinknek biztosítjuk a támogatást szabályozó jogszabályokat, tervezeteket.  Egyszerűen, közérthetően fogjuk tájékoztatni.  Nem szükséges, hogy elvesszen több száz oldalas pályázati kiírásokban és az elsők között értesítjük a pályázati lehetőség megnyílásáról!

Adatkezelési tájékoztatónkat itt olvashatja el

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.