rsz road 4997918 1280

Akár 500 milló forint vissza nem térítendő támogatás közlekedésfejlesztésre a települési önkormányzatok számára. A pályázatok benyújtására 2020. november 12. napjáig lesz lehetőség.  

A felhívás célja, hogy a mindennapi közlekedési célú utazások esetén növekedjen a gyalogos, kerékpáros és vagy közösségi közlekedési módot választók részaránya a közlekedők körében, hozzájárulva ezzel az élhetőbb és fenntarthatóbb városi környezet kialakulásához, valamint az alacsonyabb károsanyag-kibocsátási szint eléréséhez.

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be települési önkormányzatok. A felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség. A konzorciumi formában megvalósítandó projekt esetén Konzorciumvezető kizárólag a támogatást igénylő helyi önkormányzat lehet.

A pályázat keretében támogatható tevékenységek:

Kerékpárosbarát fejlesztés:

  • teljes település vagy településrész közlekedési úthálózatának kerékpárosbaráttá alakítása kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével,
  • települések, vagy településközpont és lakott területen kívül elérhető lakott településrész közötti kerékpárforgalmi útvonal kialakítása,
  • nem megyei jogú város esetében országos közút teljes átkelési szakasza vagy annak egy funkcionális egysége mentén (pl. településközpont és a település szélén egy lakóterület közötti  szakasza) létesül kerékpáros útvonal,
  • lakott területen kívül elhelyezkedő munkahelyek és a település belterülete közötti kerékpárforgalmi útvonal kialakítása,
  • országos (OTrT) vagy nemzetközi (EuroVelo) kerékpárosturisztikai útvonalra ráhordó, megszakítás nélküli regionális kerékpárosturisztikai útvonalfejlesztés,

Módváltás, közlekedésbiztonság, forgalomcsillapítás, akadálymentesítés:

  • biztonságos – szükség szerint térfigyelő rendszer kialakításával - P+R, B+R és K+R3 parkolóhelyek és vagy rendszerek kialakítása, meglévők rendezése, korszerűsítése,
  • közlekedésbiztonsági beruházás,
  • forgalomcsillapítás a fenntartható városi közlekedés, valamint az élhetőbb városi környezet megteremtése érdekében,
  • gyalogos közlekedés feltételeinek a javítása a közösségi közlekedés átszállási pontjaihoz kapcsolódóan, különös tekintettel a közterületi közlekedési felületek akadálymentesítésére a fogyatékossággal élők vagy bármilyen probléma miatt nehezen közlekedők mobilitásának, foglalkoztatottságának a segítése érdekében,

A pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió Ft, maximum 500 millió Ft. A támogatási intenzitás 100%.

A pályázat benyújtására 2020. október 12-től  2020. november 12-ig van lehetőség.

A felhívás itt érhető el.

 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.