tractor 1876024 640

Két új pályázat jelent meg a Magyar Falu Program keretében 5000 fő alatti települések számára, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak - közölte Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Bővebb információ és ingyenes előminősítésre jelentkezés alább!

Az önkormányzat tulajdonában lévő játszóterek felújítását, építését, valamint az óvodai játszóudvar és kültéri játékok, eszközök vásárlását célozza az "Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése" alprogram. Az egy-egy fejlesztésre maximálisan igényelhető támogatási összeg 5 millió forint, a pályázati keret 2 milliárd forint.

A "Közterület karbantartását célzó eszközbeszerzés" elnevezésű alprogram a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához járul hozzá új eszközök, munkagépek beszerzésén keresztül. A helyhatóságok által maximálisan igényelhető támogatási összeg 15 millió forint, az alprogramra pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A most induló két alprogramra együttesen 5 milliárd forint forrást biztosít a kormány. A pályázati kiírások április 20-án jelentek meg a kormany.hu-n, a benyújtásra május 20. és június 19. között lesz lehetőség.

A kormánybiztos emlékeztetett, hogy a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének javítása, hogy ismét vonzóvá váljanak a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében. A kistelepülési életkörülményeket fejlesztő Magyar Falu Programban a pályázat benyújtására jogosultak az 5000 vagy ennél kevesebb lakosú települések önkormányzatai vagy önkormányzati társulásai.

Forrás: kormany.hu

A pályázati felhívások itt érhetőek el.

Regisztráljon most ingyenes előminősítésünkre, melynek keretében hasznos segítséget kaphat egy nyertes pályázat előkészítéséhez!  Ügyfeleinknek biztosítjuk a támogatást szabályozó jogszabályokat, tervezeteket.  Egyszerűen, közérthetően fogjuk tájékoztatni.  Nem szükséges, hogy elvesszen több száz oldalas pályázati kiírásokban és az elsők között értesítjük a pályázati lehetőség megnyílásáról!

Adatkezelési tájékoztatónkat itt olvashatja el

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.