Hollókő Kossuth 74

Május végéig 5 pályázati felhívásra, többek között az egyházi és önkormányzati közösségi terek fejlesztésére, valamint a szolgálati lakások építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, illetve orvosi eszközök beszerzésére nyílt lehetőség támogatási kérelmek benyújtására a Magyar Falu Program keretében. Az igényelt támogatási összegek jelentősen meghaladják a pályázatokra kiírt keretösszegeket.

Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztos elmondta, hogy a helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére 949 kérelmet nyújtottak be, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 14,2 milliárd forintot, ami a hétmilliárdos keretösszegnek több mint a duplája.

A nemzeti és helyi identitástudat erősítésére kiírt pályázatra 1216 kérelem érkezett be, a települések csaknem 18,2 milliárd forint támogatást kértek összesen. Itt is óriási volt az érdeklődés, hiszen a keretösszeg hatmilliárd forint - fogalmazott Gyopáros Alpár.

Az orvosi alapellátáshoz kapcsolódó három pályázatnál is elkészült az összesítés. E szerint orvosi rendelő fejlesztésére 385, eszközbeszerzésre pedig 839 kérelmet adtak be. A két elemre négy-, illetve kétmilliárd forint a keretösszeg, de e pályázatok esetében is óriási érdeklődést tapasztaltak, csak az orvosi rendelők felújítására 11 milliárd forintot meghaladó igényt nyújtottak be. 

"Az orvosi szolgálati ház építését támogató programban a rendelkezésre álló keretösszeg ötmilliárd forint. E pályázatnál nem határoztunk meg benyújtási határidőt, tehát folyamatosan lehet beadni a támogatási igényeket. Eddig hat kérelem érkezett be, de további tizenöt beadványt éppen feltöltenek" - tette hozzá a kormánybiztos.

Készüljön fel időben a soron következő felhívásokra!  Hamarosan megjelenik az út- és járdafelújításokat, bölcsőde és óvoda építéseket és felújításokat, buszbeszerzést, sportpark építést támogató pályázat.  Az előkészületeket már most érdemes megkezdeni.  Jelentkezzen ingyenes előminősítésre és bővebb tájékoztatásra most, alább!

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.