Zalacsány park 1 small

Összesen mintegy 32 millió forint értékű fejlesztést avattak szombaton a településen. Az ünnepi programon Nagy Lászlóné polgármester ismertette a pályázati támogatásokkal megvalósult fejlesztések részleteit, majd Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere mondott avatóbeszédet. Az elmúlt időszakban megvalósult beruházások között felújították  Zalacsány község  I. világháborús emlékművét, kialakították a település ifjúsági klubját, valamint annak környezete is megújult a környező zöldterület közparkká alakításával. Az ifjúsági klub beruházás egyedisége, hogy villamos energia ellátása és fűtése teljes egészében megújuló energiával, napelemek segítségével került kialakításra.

A Vidékfejlesztési Program keretében az önkormányzat 24,5 millió forint forrásból alakíttatta ki a korábban mosodaként szolgáló épületet ifjúsági házzá. Az önkormányzat saját forrása 10 millió forint volt. A felújított épületben helyett kapott a könyvtár és a számítógép park mellett egy fitneszterem is. 

Zalacsány község 1 millió forint támogatásból újíttatta fel a település központjában elhelyezkedő I. világháborús emlékművét a Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázatán. Az Első Világháborús Centenáriumi Bizottság megbízásából kiírt pályázati felhívás célja, hogy ébren tartsa az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezetet, s ezáltal hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és európai identitás erősítéséhez.

A Balaton Fejlesztési Tanács pályázatának keretében mintegy 3.011 m2-en valósult meg a közösségi tér kialakítása Zalacsányban, mely beruházás során pihenőpadok kerültek elhelyezésre az elkészült sétány mentén, valamint fedett kiülőt építettek, felújították a kutat, s dísznövény telepítés is történt. A közpark létrehozása 6,6 millió forintból valósult meg, melyből 4,6 millió forint volt a kormányzati támogatás.

A fejlesztéseket a település a palyazatihirek.eu honlapot is üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. pályázati szakértői közreműködésével valósította meg.

Fotó: Pezzetta Umberto, Zalai Hírlap

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.