falu2

A Miniszterelnökség újabb, a vidéki önkormányzatok beruházásainak sikeres megvalósítását segítő módosításról döntött. Öt vidékfejlesztési pályázatot érintő változásnak köszönhetően kevesebb önrésszel, nagyobb támogatásintenzitással számolhatnak a nyertes települések. 

A Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre álló 1300 milliárd forint az agrárgazdaságok mellett a vidéki térségek fejlesztését, a helyi gazdaság és a közösség speciális igényeire reagáló szolgáltatások támogatását egyaránt szolgálja. Annak érdekében, hogy az önkormányzatok és társulásaik a vidékfejlesztési pályázatokon elnyert forrásokat minél hatékonyabban fordíthassák ezen célokra, a Miniszterelnökség öt felhívás esetében a támogatásintenzitás növeléséről döntött.

Ennek eredményeképpen azok az önkormányzatok, akik sikerrel pályáztak, – a települések hátrányos helyzetének besorolásától függően – a nem besorolt járásba tartozó települések 85%, a kedvezményezett és a fejlesztendő járások 90%, illetve a komplex programmal fejlesztendő járások önkormányzatai 95%-os, megemelt támogatásintenzitás mellett valósíthatják meg fejlesztéseiket. A módosítások minden, az önkormányzatok számára meghirdetett vidékfejlesztési felhívást érintenek, vagyis azokat az önkormányzatokat, amelyek a tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztésére, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére, a közétkeztetés modernizálására, a településképet meghatározó épületek rekonstrukciójára, valamint a külterületi helyi közutak fejlesztésére nyertek, vagy fognak elnyerni támogatásokat.

A Miniszterelnökség módosításának köszönhetően összesen több mint 3,5 milliárd forinttal kevesebb önrészt kell az önkormányzatoknak vállalniuk a projektek megvalósításához.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a már kiértesített nyertes önkormányzatok hamarosan új, már a megemelt keretösszeget tartalmazó támogatási okiratot kapnak. Az elbírálás alatt lévő pályázatok esetében pedig a Magyar Államkincstár már az új, magasabb összeg megítéléséről szóló támogatási okiratot jutatja el az érintetteknek.

Forrás: kormany.hu

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.