money befőttes

Összesen 13 milliárd forint támogatást nyert el kilenc budapesti intézmény bölcsődei és óvodai fejlesztésre, tizenegy budapesti és Pest megyei kis- és középvállalkozás (kkv) piaci megjelenésének támogatására, illetve hét fővárosi és Pest megyei pályázó a leromlott településrészeken élők életkörülményeinek javítására, valamint Érd város közlekedésének fejlesztésére a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - tájékoztatta az MTI-t Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára kedden. 

A bölcsődei és óvodai fejlesztésekre közel 1,5 milliárd forintot nyertek a fővárosi intézmények, amelyek vállalták együttesen 551 bölcsődei és 263 óvodai férőhely fejlesztését, továbbá 106 bölcsődei és 20 óvodai férőhely létrehozását.

A kormány célja a fejlesztésekkel, hogy a lehető legközelebb biztosítson bölcsődei és óvodai elhelyezést a dolgozni szándékozó kisgyermekes szülőknek, és a fejlesztések a fővárosi igényekhez igazodjanak - tette hozzá.

A pest megyei vállalkozások a piaci megjelenésük támogatására elnyert 86 millió forintból 211 munkavállaló alkalmazását vállalták a fenntartási időszak végéig, beruházásaik értéke pedig meghaladja a 173 millió forintot.

A támogatás lehetővé teszi a külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenést, árubemutatók és üzletember-találkozók megszervezését, szabadalom megszerzését, megvédését és innovációs tanácsadás igénybevételét exportképességük növelése, nemzetközi hálózatokba történő bekapcsolódásuk, a szomszédos országokkal és a régióval folytatott külkereskedelmi tevékenységük fejlődése érdekében.

Rákossy Balázs közölte: 9,5 milliárd forintot nyert el hét budapesti és Pest megyei pályázó a leromlott településrészeken élő lakosság életkörülményeinek javítását, társadalmi és fizikai rehabilitációját célzó fejlesztésekre.

A nyertesek vállalták, hogy mintegy 25 ezer főt érintő fejlesztéseket valósítanak meg, 33 ezer négyzetméteren nyitott tereket, illetve köz- és kereskedelmi épületeket hoznak létre, 1560 lakóegységet állítanak helyre, valamint 215, társadalmi integrációt célzó programot hajtanak végre.

Érd mintegy 2 milliárd forintot nyert el a fenntartható közlekedés fejlesztésére, amelynek célja, hogy olyan intézkedések valósuljanak meg, amelyek hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi környezet kialakulásához.

A támogatás fordítható kerékpárosbarát fejlesztésekre, forgalomcsillapításra, intelligens, fenntartható városi közlekedést elősegítő informatikai, forgalomirányítási fejlesztésekre, parkolási rendszer infrastrukturális és informatikai fejlesztésére, gyalogos közlekedés feltételeinek javítására, mozgáskorlátozott vagy problémás közlekedésű csoportok munkába jutásának segítésére, utazási körülmények, a közlekedésbiztonság javítására, az autóbusz-közlekedés fejlesztésére, megállóhelyek kialakítására - mondta el Rákossy Balázs.

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.