napelem

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 39 milliárd forint értékben jelent meg épületenergetikai és megújuló energiaforrásokra szóló pályázati felhívás - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

A nemzetgazdasági tárca hétfői közleménye szerint a 33,4 milliárd forint keretösszegű Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívás célja a megyei jogú városok önkormányzatai épületállományának energetikai fejlesztése és a megújuló energiaforrások használatának elterjesztése ebben a szektorban. A fejlesztések esetében az önkormányzati tulajdonú épületek hőszigetelésének korszerűsítését, épületgépészetének fejlesztését, valamint a megújuló energiaforrások fokozottabb kihasználását szeretnék megvalósítani.

A fejlesztések tervezése során fontos szempont a minél komplexebb és korszerűbb színvonalat elérő projektek létrehozása, amelyek előzetes energetikai felméréseken és stratégiai terveken alapulnak.

Rákossy Balázs elmondta: ez a konstrukció szorosan kapcsolódik az Önkormányzatok által vezérelt, a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás megvalósítása, komplex fejlesztési programok keretében című pályázati felhíváshoz, amelynek keretösszege 5,6 milliárd forint.

Ez esetben a cél a megyei, települési, illetve nemzetiségi önkormányzatok tulajdonában lévő intézmények, épületek, illetve infrastrukturális létesítmények saját, de egyben közcélú energiaigényének kielégítése megújuló energiaforrásokból nyert energiával, amennyiben az egyes beruházások a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentését szolgálják. Továbbá az is a célok közé tartozik, hogy a fejlesztések eredményeképpen helyi termelési folyamatokat indítsanak el, és így közvetetten új munkahelyek jönnek létre.

Támogatási kérelmeket kizárólag a megyei jogú városi önkormányzatok és a 100 százalékban megyei jogú városi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok nyújthatnak be, illetve lehetőség van konzorciumi formában is pályázni.

A támogatási kérelmek benyújtása május 17-től június 30-ig lehetséges.

A felhívás itt érhető el.

Forrás: mti.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.