Heviz 00001

Ma hozták nyilvánosságra a Széchenyi 2020 keretében a „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című (TOP-6.1.4-15 kódszámú) felhívást, melynek célja térségi szintű, turisztikai termékcsomagok és kisléptékű tematikus turisztikai fejlesztések támogatása. A vissza nem térítendő támogatásra megyei jogú városok önkormányzatai, illetve konzorciumi partnerként önkormányzati társulások, illetve általuk létrehozott gazdasági társaságok, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, jogszabály alapján meghatározott kizárólagos építtetők pályázhatnak. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 080 millió Ft. A benyújtási határidő területi egységre vonatkozóan került meghatározásra.

A pályázat keretében a helyi, térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására, fejlesztésére nyílik lehetőség a térség gazdaságának diverzifikációja, a helyi gazdaság élénkítése és a foglalkoztatás növelése érdekében.

Az intézkedés azon fejlesztési igényekre kíván reagálni, melyek elsősorban helyi, illetve térségi jelentőségűek, nem részei országos vagy nemzetközi hálózatoknak, de a térségben, illetve helyben tartózkodási időt hosszabbító lehetőséget jelentenek, ezáltal – közvetett módon – jelentős helyi-térségi foglalkoztatás-bővítési potenciált hordoznak magukban.

Támogatási kérelem benyújtására önállóan és konzorciumvezetőként csak azon megyei jogú város önkormányzatai nyújthatnak be, melyek tulajdonában, állami tulajdon esetén vagyonkezelésében, kezelésében, használatában lévő ingatlanon a projekt eredményeképpen turisztikai fejlesztés fog megvalósulni.
A konzorciumi formában megvalósítandó projekt esetén konzorciumvezető kizárólag megyei jogú város önkormányzata lehet.
Önállóan nem, csak konzorciumi partnerként nyújthatnak be pályázatot önkormányzati társulások, illetve általuk létrehozott gazdasági társaságok, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, jogszabály alapján meghatározott kizárólagos építtetők (pl. NIF Zrt., Magyar Közút Nonprofit Zrt).

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege a felhívás területi egységre vonatkozó terület-specifikus mellékletében kerül szabályozásra.
A támogatás maximális mértéke nem állami támogatás esetén az összes elszámolható költség, csekély összegű támogatásnál pedig a támogatás az elszámolható költségek 100 %-a.

A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás esetén

- Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költség és a beruházás megvalósításából származó működési eredmény (előrejelzések alapján előre vagy visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag kell megállapítani) közötti különbséget azzal, hogy az infrastruktúra üzemeltetője - a támogatást nyújtó döntésétől függően - jogosult ésszerű nyereséget szerezni.

VAGY

- Az 1 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó beruházási támogatás esetén a támogatás összege a fent meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

Helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény (előrejelzések alapján előre vagy visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag kell megállapítani) közötti különbséget.

A felhívás részletesen itt olvasható. 

Forrás: www.palyazat.gov.hu, Kép: Hévíz TDM Egyesület

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.